Csaknem kétszáz közel-keleti és afrikai menekült tartózkodik Szabadkán, a város szélén kiépített ideiglenes befogadó központban. Az utóbbi néhány hétben annyira felerősödött az ide irányuló menekülthullám, hogy a kapacitások megteltek, a Menekültügyi Főbiztosság embereinek sátrakat is fel kellett verniük. Június 20-án, a menekültek világnapján jártunk a táborban.
A menekülteket tábori ágyakon szállásolják el (Fotó: Molnár Edvárd)
Szabadkán, a Tuki ugarok nevű részben kapott helyet az ideiglenes befogadó központ, amelyet részben azért kezdtek kialakítani, mert a menekültek által spontán módon benépesített elhagyatott téglagyár területén nem tudtak megfelelő körülményeket biztosítani az embereknek. Az állomás területén a német ASB alapítvány 150 ezer eurós adományának köszönhetően két épületet renováltak és egy montázsépületet állítottak fel. A központ tavaly novemberben nyitotta meg kapuit, de addigra a magyarországi határzár eredményeként ebből a térségből eltűntek a menekültek, így a terület hónapokig üres maradt, egyáltalán nem érkeztek ide menekültek.
Jelenleg teljesen más a helyzet. Már a központhoz vezető úton találkozunk bandukolókkal, vannak, akik egyedül haladnak a központ felé, mások családostul. A helyszínen olyan kép fogad bennünket, mintha egy üdülő kempingjébe érkeznénk. A központ füves térségében gyerekek szaladgálnak, labdáznak, vagy épp az előző napi esőből megmaradt tócsába ugrálva csapkodják egymást. Mint ahogyan bármely gyerek viselkedne. Az idősebbek az árnyékba húzódva üldögélnek, egymással beszélgetnek, illetve vannak, akik fülhallgatón keresztül mobiltelefonjukon hallgatják a legfrissebb híreket. Egyik kisgyerek odajön hozzánk és megkínál bennünket keksszel.
A kicsik játszanak, nevetgélnek, mintha nyaraláson lennének (Fotó: Molnár Edvárd)
A felújított és kialakított épületekben ágyak, fekhelyek vannak, sokan itt pihennek, noha a csaknem 30 fokos melegben elég rossz benn a klíma, illetve egy egész sor zuhanyzó, illemhely van kialakítva a táborlakók részére. A központ hátsó részén sátrak állnak, sokan már csak itt kaptak helyet. A hangulat nyugodt, békés, az idelátogató nem is gondolná, hogy ezek az emberek több ezer kilométert utaztak és innen is hamarosan igyekeznek továbbmenni, többnyire nem is tudják hova. Egy iráni fiatalember a higiéniára panaszkodik, azt mondja, az illemhely hagy maga után kívánnivalót. Velünk egy időben érkezik meg a táborba Ivan Gerginov, a menekültügyi főbiztos segédje, aki nagyobb mennyiségű konzervet hozott a menekülteknek.
Gerginovval és munkatársaival az egyik épületben kialakított adminisztrációs irodában ülünk le. Mint mondja, a szerbiai kormány tavaly júniusban alakított egy szakértői csoportot, ekkor született meg a döntés, hogy további kapacitásokat biztosítanak a menekültek részére azokban a központokban, amelyek már akkor működtek, illetve további úgynevezett hot spotokat alakítanak ki, amelyek nem tartós elszállásolást jelentenek, hanem egyfajta pihenőhelyként szolgálnak. Az öt állandó központban, tehát Krnjačán, Tutinban, Banja Koviljačán, Bogovađán és Sjenicán kétezer hely áll rendelkezésre, míg a szabadkaival együtt 14 ideiglenes állomáson még négyezer.
Sokaknak már csak sátrakban jutott hely (Fotó: Molnár Edvárd)
A szabadkai állomás a határzár miatt hónapokon át üresen állt, április utolsó hetében kezdtek érkezni az első kisebb csoportok, azóta pedig folyamatosan jönnek. Gerginov elmondta, a tábor kapacitása 50-60 ember befogadására alkalmas, amikor ott jártunk akkor 172-en tartózkodtak benn, de nem ritka, hogy ez a szám a kétszázat is meghaladja.
– Ahogy az ittlévők száma szaporodik, nyilván a feltételek is rosszabbá válnak, de még mindig jobb megoldás ez, mint, hogy a városban és a határmentén táborozzanak – mondta. Gerginovtól arról is értesültünk, hogy míg korábban Horgos majd Šid felé tartottak, most egyre többen mennek Zombor irányába.
– Mobiltelefonon folyamatos kapcsolatban vannak egymással. Így azonnal értesülnek róla, ha valahol esetleg a rendőrök verik őket, ha valahol bebörtönzik őket és arról is, ha valahol rés van a határzáron – mesélte Gerginov, aki úgy gondolja, most Zombornál lehet ilyen átjutási hely, ugyanis az állomásról Zombor felé utaznak, vissza azonban nem jönnek. Reményei szerint ennek köszönhetően várható, hogy a napokban a Szabadkára nehezedő nyomás enyhülni fog. Most nagyon meleg van, sokan jönnek ide, jelenleg is majdnem kétszázan vannak és nyilván további háromszáz személy úton van. Megfeszítetten dolgoznak a központ munkatársai, de itt legalább megvannak a feltételek az ellátásra, nincsenek fertőzések, nincsenek incidensek, teszi hozzá.
A menekültek részben úgy érkeznek a központba, hogy egymástól értesülnek annak működéséről, de a főbiztosságnak és az emberbaráti szervezeteknek is vannak emberei a terepen. Rendszeresen megjelennek az autóbusz-állomáson, a határátkelőkön és ide terelik az embereket.
Gerginov: A határzár csak komplikálja a helyzetet (Fotó: Molnár Edvárd)
– Szándékosan nem alakítottunk ki nagyobb kapacitást itt. A veszélyeztetettek részére mindig van hely, kapnak egészségügyi ellátást, élelmet, tisztálkodhatnak, megpihenhetnek, illetve internet is van – mondta el Gerginov.
Kisebb problémák még vannak, a szennyvízcsatorna időnként eldugul, illetve az áramellátás is akadozik, ezt egy áramfejlesztővel majd megoldják.
Ami a menekültek itt tartózkodását illeti, 2008 óta, amikor az első emberek megindultak Nyugat felé, ez folyamatosan változott. Kezdetben voltak, akik több mint egy évig itt tartózkodtak. Arra is volt példa, hogy a gyerekek elindultak iskolába, mert közben megtanultak szerbül. A tavalyi nagy emberáradat idején ez 24 órányira csökkent, azonnal továbbmentek, amint tudtak. Most ez változó. A központban nyilvántartás készül az ide érkezőkről és a távozókról is és vannak visszatérők, nyilván azok, akiknek nem sikerül átjutniuk az EU területére. Az elmúlt évtől eltérően, amikor nagyobb számban férfiak indultak útnak, most jellemzőbb, hogy egész családok tartanak a nyugati országokba. A táborban is nagyon sok a gyerek, a pelenkástól egészen a 8-10 évesig. Gerginov szerint a magányos férfiakkal ellentétben a családok könnyebben jutnak át a határon.
Gerginov úgy gondolja, a különféle intézkedések nem állíthatják meg a menekültáradatot, csupán a helyzetet komplikálhatják, akik akarnak, azok valahogyan mindig átjutnak. Ezért kerülnek a határ menti erdőkbe, a határátkelők közelébe, mert hírt kaptak olyanokról, akiknek sikerült átmenni és ők is szerencsét próbálnak. Magyarország és Szerbia között a toloncegyezmény október óta nem működik, azóta a magyar határrendészeti szervek nem küldenek vissza menekülteket, az új törvényt pedig még nem kezdték el alkalmazni, de szerinte az is bonyolítani fogja a helyzetet.
Arról nincsenek pontos nyilvántartások, hogy mennyien jutnak át úgynevezett láthatatlan módon, de Gerginov szerint sokan. Szerinte a határok lezárása a csempészek malmára hajtja a vizet, akik nem kevés pénzt keresnek ilyen módon, és sokakat átjuttatnak.
– Minden intézkedés ellenére Szerbiába is bejutnak a menekültek. Továbbra is Bulgárián és Macedónián keresztül jönnek, értesülnek arról, hogy hol könnyebb esetleg átjutni – tette hozzá.
A felnőttek a hűvösben pihennek (Fotó: Molnár Edvárd)
A szabadkai befogadó állomáson átlagban két-három napig tartózkodnak a menekültek. A táborban 24 órás ügyeletben dolgoznak a főbiztosság által alkalmazott személyek. Ők felügyelik a belépést, kilépést, figyelnek a gyerekekre, közbelépnek ha esetleg incidensek történnek, de mint mondják, azok szórványosak csupán. A Vöröskereszt napi háromszor biztosít élelmet a részükre és orvosi ellátásban is részesülnek.
Az Ökumenikus Humanitárius Szervezet orvosai nap mint nap 9–17 óráig jelen vannak a helyszínen, és ellátják a betegeket. Amikor ott jártunk, akkor is folyamatosan érkeztek a páciensek. Az egyik doktornő rendelés közben elmondta nekünk, hogy többségében megfázással, lázzal jelentkeznek, elsősorban a kinti éjszakázás következtében. Mint mondja, megjelent a rüh, amit igyekeznek kenőccsel kezelni és megakadályozni, hogy továbbterjedjen. Az ide érkező menekültek igénylik a tisztálkodást, a higiéniai szolgáltatásokat, azonnal zuhanyozni, tisztálkodni akarnak.
Távozáskor a kinn játszó gyermekek barátságosan integetnek, a csetlő-botló kicsiknek a főbiztosság emberei segítenek. Ők azok, akik talán nem is tudják, mi történik velük, körülöttük, azt meg még kevésbé, hogy egy hét, egy hónap vagy egy év múlva hol is lesznek.
