Öt perc alatt tönkrement mindenük

A család mind az öt tagja otthon tartózkodott augusztus 5-én Kovácséknál, amikor Kelebián hatalmas felhőszakadás volt. A főúton álló ház pincéjében él Zoltán és Krisztina, három gyermekükkel, Leonával, Zsolttal és Zsanettel. A keddi felhőszakadás idején a hatalmas mennyiségű víz beszakította a bejárati ajtót, s öt perc alatt 128 centiméter magasan elárasztotta a lakást. A gyermekek nagyon megrémültek, apjuk az ablakon menekítette ki őket. Mindenük elázott, tönkrement, a gyerekek ideiglenesen a rokonoknál laknak.

Krisztina fogad bennünket, érkezésünkkor csak ő van otthon. A halk szavú asszony elmondja, három gyermekük van, a legidősebb lányuk, Leona 9 éves, az ikrek, Zsanett és Zsolt pedig 5 évesek.

– Ahogy a mellékutcából az udvarunkba ömlött a víz, mert itt lapály van, mi lakunk a legalacsonyabban a környékben, egyszerűen beszakította az ajtót a nyomás. Borzalom, katasztrófa volt. Itthon voltunk mindannyian, a gyerekek nagyon sírtak, az ablakon menekítettük ki őket. Öt perc alatt 128 centi magasan állt bent a víz. A tűzoltók jöttek és kipumpálták a vizet. Tele volt az utca, meg is állították a pumpát, mert nem tudtak mit csinálni a vízzel. Bő két óra alatt kipumpálták a 100 négyzetméternyi lakótérből a csaknem 130 köbméter esővizet, a maradékot kilapátolták. De odaveszett mindenünk, az összes bútorunk, minden használhatatlan. Próbáltuk megmenteni, de nem lehetett, minden megpenészedett. Most kölcsönágyon alszunk, a gyerekek pedig nincsenek itthon, addig, amíg nem teremtünk itt megfelelő körülményeket – mesélte Krisztina és Zoltán. 

– A házat az idén már nem lehet kiszárítani. A fenti részt próbáljuk helyre hozni barátok segítségével, mert én ilyesmihez nem értek. Egy szobára felragasztottuk a hungarocellt, hogy lakható legyen, de még legalább három hétre van szükség, hogy a gyerekek is hazajöhessenek. A barátaink közül is mindenki dolgozik, a délutánjaikat töltik nálunk, segítenek, ahogy tudnak. Már több mint egy hét eltelt és annyira lassan múlik az idő, kevés dolog történt, nem is tudom hogyan lesz, hogyan oldódik meg minden – mondja Zoltán.

A városi bizottság az árvíz után egy héttel jelent meg a családnál, feljegyezték a helyzetet, a város illetékesei döntenek arról, hogy kapnak-e anyagi segítséget.

– Nincs egy ép szekrényünk, ahová a ruháinkat bepakolhatnánk. Mindenünk zsákban áll. Visszavittük a mosogatót, hogy legyen hol mosogatnunk, mert fönt az emeleten még nincs bevezetve a víz. A fürdőszoba épen maradt, az ajtót kivéve, a toalett működik. Ami a háztartási gépeket illeti, semmink nem maradt épen, a mosógépet kivéve. Végre szeretnénk megoldani a problémát, hogy többé ne forduljon elő hasonló, mert öt évvel ezelőtt már úszott a ház pincéje, de az semmi nem volt ehhez képest – mondta Krisztina.

– Nyolc éve építkezünk. Öt perc alatt ötévi munkánk veszett oda. Alkalmi munkából élünk, én autószerelő vagyok, feleségem háztartásbeli. Itthon van a három gyerekkel, de az is munka. Tudja, nem lenne itt semmi gond, ha lenne pénzünk. Akkor fogadnánk mestereket és ők már nagyban dolgoznának. De így, csak állunk és várunk, próbáljuk a semmiből lakhatóvá tenni az emeletet – mondta Zoltán.

A család a szabadkai Vöröskereszttől kapott segítséget: ami raktáron volt nekik, játékok, matrac, hogy tudjanak hol aludni. Falszárító gépről is beszéltek, de állítólag most minden ilyesmi az árvíz sújtotta területeken van. Ki tudja, mikor tudják azt majd a Kovács család rendelkezésére bocsátani.

Zoltán elmondása szerint a gyerekek első kérdése a tragédiát követően az volt, hogy a játékaik megvannak-e. Leona az íróasztalt kereste. – Felvittük, hogy lássa, hogy még megvan, és abban megtalálja a titkait, kipakolhatta a fiókot. De azt is ki kell dobnunk, tiszta penész minden – meséli Zoltán.