2024. november 28., csütörtök

Madarak fészkeltek itt

A Korzó 15. lakói felháborodottan vették tudomásul, hogy lakótársuk kivágatta a közös udvarukon a több mint 20 éves eperfát

Szabadkán, a Korzó 15. alatt, a valamikori Prokes-palota udvarán hétfőn a lakók többségének belegyezése nélkül az egyik lakó megrendelésére kivágták a mintegy 5-6 méter magas eperfát. Mint azt a lakók lapunknak elpanaszolták, éppen ebben a melegben, amikor minden árnyékra szükség van, illetve, amikor minden fát őrizni kell, eltávolítottak egy olyan fát, amelyet húsz-harminc éve ültettek a lakók. Néhányan a felelős megbüntetését kérik, és követelik, hogy aki kivágta a fát, ültessen a helyébe másikat.

A lakók elmondták, hogy az eperfa egyik ága okozott problémát, annak az ágnak a lemetszésére lett volna szükség csupán. De a több hónapig tartó utánajárást követően a városi hatóságok sem tudták pontosan megmondani, hogy közös udvarról vagy közterületről van-e szó, az épületben ugyanis magántulajdon és városi tulajdonrész is van. Valamint arról sem tudtak információt adni, hogy a faág lemetszésére ki az illetékes, így ez a munka váratott magára, mígnem a hétfői melegben, a késő délutáni órákban hazaérkező lakókat a kivágott fa látványa fogadta. A kivágott fa ágai még mindig az udvaron hevernek, a fatörzset azonban valaki összevágta, és lehordta az egyik pincehelyiségbe.
– Hétfőn délelőtt még állt az eperfa, amely gyönyörű árnyékot adott az udvaron, meg madarak is fészkeltek rajta. És ami szintén nem mellékes, a fa lombja egy kis intimitást adott, hiszen eltakarta a szemben levő szomszédokat. Természetesen jóban vagyunk a szomszédokkal, de azért arra is szükség van, hogy ne lássuk a másik minden lépését – mutatott rá Kollár József, a lakótömb egyik lakója, majd hozzátette: – Vigyáztunk ezekre a fákra, hiszen mindenki szeretett az udvarba kiülni, az ilyen forróságban jobb a hűvösben, mint a napon. És mit lát az ember? Estefelé, amikor hazaérkeztünk, már ki volt vágva a fa. Azt gondolom, ha közös udvarról van szó, akkor mielőtt valaki kivágja a fát, előbb ki kell kérni a lakók beleegyezését, hiszen a lakóközösségi életnek szabályai vannak. A lakók tanácsának, illetve a lakók belegyezésével lehet a közös területen változásokat végrehajtani, nem tehet bárki bármit.

Elmondta, kihívták a kommunális rendőrséget is, ők azonban semmit sem tudtak tenni, azt mondták, nem közterületről van szó, hanem közös udvarról, amely nem tartozik a kommunális rendőrség hatáskörébe. Mint mondta, mindenképpen tudni szeretnék, ki a felelős, bár ennek ellenére a több mint húszéves fát már nem lehet visszaültetni. Mint mondta, a fának erkölcsi értéke van, de ami fontosabb, a törvényes előírásokat mindenkinek be kell tartani.

– Mindenképpen kérni fogjuk, hogy a felelős ültessen a kivágott fa helyére egy másikat. Bár újabb 20 évnek kell eltelni, hogy a facsemete ugyanilyen fa legyen. Mindenki szerette ezt az eperfát, hiszen csemegéztünk is róla, ezért ért minket sokként a fa kivágása. Igaz, korábban beszélgettünk arról, hogy a nagy eperfa melletti kisebb fa ágát meg kellene metszeni, hiszen rálóg a teraszra és az udvarban levő kis ház tetőjére, de semmiképpen sem kellett volna kivágni – hallottuk Futo Dragicától, aki családi vállalkozást működtet az épületben. Mint mondta, őt sem értesítették, ő is már csak akkor látta, amikor már a motorfűrésszel levágták az eperfa ágait, és már csak a csupasz törzs maradt.

 – A favágásnak és a metszésnek is megvan a maga időszaka, nem ilyenkor kell csinálni, amikor a forróságban az embernek a legkisebb árnyék is mentőövnek számít. Eddig a fa árnyékot vetett nemcsak az udvarra, hanem a lakásokra is, most azokat is jobban éri a nap. Vagyis nem látok semmilyen logikus magyarázatot arra, hogy ki kellett volna vágni. Ha valaki azt állítja, hogy beteg volt a fa, hát léteznek szakértők, akik előbb megvizsgálhatták volna az állapotát – részletezte.

A lakók elmondták, a kivágott fa egészséges volt, és ezt a pincébe lehordott fatörzzsel igazolták. A fakivágás szükségességét egyes lakók azzal magyarázzák, hogy gyakran kellett a lehullott epret söprögetni, hogy eltakarta a kilátást, vagy nem engedett elég fényt és friss levegőt a lakásba.

– Ha jól emlékszem, a földszinten lakó, most már elhunyt Kopilović házaspár mintegy 40 évvel ezelőtt ültette a fákat az udvarban. Az elmúlt évek alatt azok a fák jelentették a lakók számára az árnyékot, és meg is szépítették az udvart. A mi lakótömbünkben valamikor 40 lakás volt. Ma már 30 lakója van: magánvállalatok, ügynökségek, szervezetek is működnek a magánlakások mellett. Már korábban is lehetett hallani egyesektől, hogy jó lenne az eperfát kivágni, mert nagyon szemetel, illetve eltakarja a kilátást... – magyarázta felháborodottan Ljubica Popović, aki születése óta ebben a lakótömbben él.

– Ezek magas fák, melyek lombja elér egészen a második emeletig, ahol számos madár fészkelt, így habár az ember a városközpontban élt, mégis ezek a fák és a madárvilág a természet hangulatát idézték. Ezért is sajnáljuk annyira, hogy valaki a saját szakállára kivágta azt a fát. Az ágakat a kezdeményezők az udvaron hagyták, a fatörzset pedig megtartották. Közben pedig nincs semmilyen dokumentum, amivel igazolni lehet a fa kivágásnak indokoltságát. És bár magánterületről van szó, melyen a lakók osztoznak, mégis azt gondolom, hogy a városnak kellene elejét vennie az ilyen vandál cselekedeteknek – bosszankodott Ljubica.

Mint megtudtuk, a lakók szerveződnek, hogy megtudják, milyen jogaik vannak, és mire hivatkozhatnak, hogy azokat, akik a fakivágást kezdeményezték, felelősségre vonhassák.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás