Nem hivatalos információk szerint néhány hónap alatt több százra növekedett az utcai rablások, bolti lopások száma Szabadkán. Az anyagi kár az esetek többségében nem haladja meg a 15 ezer dinárt, tehát az elkövető nem ítélhető elzárásra. A napokban Palicson, a délutáni órákban sokkolóval bénítottak meg egy nyugdíjas asszonyt, aki a Kizúr István utcában, vagyis a Fenyves soron hazafelé igyekezett.
-- Semmire nem emlékszem. Csak azt tudom, hogy bevásároltam a kisboltban és hazafelé igyekeztem. Délután fél hat lehetett, esett az eső. Aztán csak arra eszméltem föl, hogy fekszem a fűben és nincs nálam a táskám. Éreztem, hogy fáj a fejem, azt hittem, hogy leütöttek, vagy az esernyővel megütöttem magam – mesélte lapunknak Kospál Etelka, akinek csak táskáját lopták el, az, amit a boltban vásárolt, nem kellett a rablóknak.
-- A Fenyves sor és a Dubrovniki utca kereszteződése előtt történt mindez, feltételezem azért, hogy a tettesnek, vagy tetteseknek legyen menekülési útvonaluk, ne tudjam felismerni őket. De esélyem sem lett volna, hiszen annyira megbénítottak, mint azt a rendőrség kiderítette, sokkolóval, hogy arra sem emlékszem hogyan estem össze. Ha karatetanfolyamot fejeztem volna, akkor sem lett volna esélyem védekezni – mondta Etelka, aki még mindig az eset hatása alatt van. Hozzátette azt is, hogy a rendőrséget azonnal hívta, a szomszédból, hiszen lakáskulcsai benne voltak táskájában, az igazolványával, a molbiltelefonnal és mintegy 600 dinárral együtt. Szerencsére bankkártyáját nem vitte magával. A rendőrségen a helyszínre érkezve jegyzőkönyvet vett, és a kórházba is el akarták kísérni, de Etelka nem akart azonnal oda menni, hiszen nem volt semmilyen külső, látható súlyos sérülése.
-- Azonnal hazamentem és kicseréltettük a zárat, hiszen az igazolványból kiderülhetett a rabló számára, hogy hol lakom, tartottam tőle, hogy esetleg a ház kirablásával is megpróbálkozik. Az orvoshoz néhány nap után mentem el, mert éreztem, hogy a szokásosnál magasabb a vérnyomásom, de sajnos ott azt mondták, nem tudják megállapítani, hogy ez a sokkoló közvetlen következménye-e és a specialistánál is csak március 2-ra kaptam időpontot – magyarázta Etelka, aki eldöntötte, értesít minden palicsi polgárt esetéről.
-- Bárkinek meséltem, az egy újabb történettel jött, szinte mindennaposak ezek a lopások Palicson. Még felhívást is ragasztottam a fákra, hogy megóvjuk a palicsiakat, bár nagy részét leszaggatták. Ez rettenetes, hogyha tényleg napi szinten történik, miközben idegenforgalmi központot, turistalátványosságot csinálnak Palicsból – tette hozzá Etelka.