A Nyitott Távlatok Civil Szervezet szervezésében a hétvégén került sor a Magyar Házban arra az oktatóprogramra, amelyre vajdasági magyar középiskolás diákokat vártak. A szervezők meglepetésére és örömére, a jelentkezők száma meghaladta a harmincat. A kisebbségi jogok európai mércéi című képzésen előadást hallhattak a kisebbségi jogokról, azok védelméről, valamint az autonómiakoncepciókról.
– Példaként kiemelném a kakukktojás című műhelyünket, amely arra vonatkozott, hogy a fiataloknak odaadtunk 50 darab különböző kisebbségi jogtiprás leírását és ez mellé kisebbségi jogok leírását is, és olyan jogokat is betettünk, amelyeknek ezekhez semmi közük. Ezeket kellett megtalálniuk, és nagyon jól dolgoztak. Kialakult az ő számukra is, hogy milyen jogok és jogtiprások léteznek például az oktatás, művelődés, tájékoztatás és a közügyek terén, teljesen gyakorlati példákon keresztül.
Nagyon sok terület van még amelyen fejlődniük kell. Annyit már leszögezhetünk, hogy tisztában vannak azzal, hogy ha valamilyen jogsérelem éri őket, de arra még nem állnak készen, hogy erre reagáljanak is. Argumentáltabban, több tudással kell majd rendelkezniük, de nem vagyok benne biztos, hogy egy középiskolásnak ebben a pillanatban ilyen jellegű feladatot kellene vállalnia. Nekünk most az a feladatunk, hogy érzékennyé tegyük őket erre a témára, évek múlva pedig elvárható tőlük, hogy ilyen esetekben kiálljanak és meg tudják indokolni, hogy mi az, ami nem működik és mit szeretnének.
A képzésen a kisebbségi jogokról Molnár Verona és Török Lívia tartott előadást, Kudlik Gábor az autonómiakoncepciókról, a szerbiai helyzetről pedig Pásztor Bálint beszélt.
Pásztor Bálint, jogász, parlamenti képviselő előadása után a fiatalok elsősorban arra várták tőle a választ, mikor kerül fel Szerbia a schengeni fehér listára, nagyobb vitát azonban a szerb nyelv oktatása és megtanulása illetve az oktatási rendszer elavultsága váltotta ki. Ezúttal is bebizonyosodott, hogy a fiatalok okosak, informáltak és van véleményük, amit szívesen meg is osztanak mindenkivel, aki kíváncsi rájuk.