Az idős házaspár csak néhány nyugodt, boldog évet szeretne (Fotó: Molnár Edvárd)
Mire futja a 15 ezer dináros nyugdíj, amikor szinte nap mint nap emelkednek az árak, legyen szó élelmiszerről vagy éppen az áram- és vízfogyasztásról? Hogyan tud ennyi pénzből megélni három ember? Azt hiszem, mindenkinek egyértelmű a válasz: nagyon nehezen, vagy éppen sehogy. Nagyon sokan kénytelenek a mindennapokat ennyi pénzből túlélni. Kökényék is így vannak ezzel.
Kökény Verona és férje, Mihály Szabadkán élnek, az Eugen Kumičić utcában, abban a város tulajdonában lévő házban, amelyet még 1986-ban ítélt használatra nekik a városi önkormányzat. A házaspár elmondta, amíg bírtak dolgozni, bármilyen munkát elvállaltak. De ma már képtelenek munkát végezni. Mihálynak 18 évvel ezelőtt megműtötték a gerincét. Nemrégiben pedig szélütést kapott. Így nem hogy dolgozni nem bír, de sok esetben az udvarra sem mer kimenni. Veronának pedig a tüdejével vannak gondjai.
– A férjem rokkantsági nyugdíjából élünk, 15 ezer dinárból. Én nem is mehetek nyugdíjba, mert soha nem volt bejelentett munkahelyem. Addig, amíg egészséges voltam, mentem kapálni, kukoricát szedni, tavasztól őszig, mindig dolgoztam. Most sehova sem bírok mozdulni. A tüdőm miatt gyógyszereket szedek – mondta. Az asszonynak naponta háromszor kell gyógyszert szednie. Reggel ötöt, délután kettőt, este pedig hat gyógyszert kell bevennie. Havonta kétezer dinárjába kerülnek ezek. A férje olyan gyógyszereket íratott ki a szakorvossal, amelyek ugyan nem annyira hatásosak, mint a drágább gyógyszer, de mint Mihály mondta, legalább azért nem kell pénzt adni.
Kinyitotta a hűtőszekrényt.
– Tudja, hogy eszem a szalonnát? Nem bírom elrágni. Apróra vágom, mint a pici babáknak, és úgy nyelem – mondta Mihály. Felesége hozzátette: – Két-három napra főzök, hogy ne nagyon használjam a tűzhelyet. Most is babot főztem, minden nélkül. Tegnap is, meg ma is azt ettünk. Holnapra is maradt.
A házaspár mindig is szerény körülmények között élt. A Szociális Munkaközpont a Poliklinikánál ítélt nekik egy pincelakást. Ám ott gyakran feljött a talajvíz, így sokszor a wc-ből is visszafolyt. Majd a Strossmayer utcában kaptak lakást, de onnan is menniük kellett. Mire a városi önkormányzat nekik ítélte azt a házat, ahol ma laknak. A házaspár lehetőségeikhez mérten igyekszik rendben tartani azt, de ma már olyan beruházásokra lenne szükségük, amelyeket abból az összegből, amiből a mindennapokban kell megélniük, nem tudnak megvalósítani. Be kellene pucolni a falakat és a tetőszerkezetet megerősíteni, beázik a kémény, az utcára néző kerítést is le kellene bontani, majd újraépíteni, de nem tudják hogyan kezdjenek hozzá, és miből csinálják meg azt.
– Attól félek, hogy egyszer kidől a kerítés. Kikötöttem én, de a járdán gyerekek is eljárnak. Ha hallom, hogy jönnek, kiállok az udvarra, és nézem, közben imádkozom, nehogy rájuk dőljön – magyarázta a férj.
Mihály elmondta, volt nekik bútoruk is, de egyik alkalommal leégett a házuk. Akkor azt hitte, a családját is elvesztette.
– Tavaly sem, meg az idén sem volt tűzifánk. Leszedtem a szekrényajtót, még az ajtót is, pedig azt a fiamtól kaptuk – mondta Mihály, miközben potyogtak a könnyei. Verona hozzátette, a Rókusi templom plébánosától kaptak két és fél köbméter nyárfát, de nedves volt, nem égett. A városi önkormányzattól kértek, de nem kaptak, majd a banktól kaptak lehetőséget arra, hogy túllépjék a jövedelmük keretét. Abból vásároltak három köbméter akácfát.
Kökényéknek három gyermekük van. A legidősebb fiuk öt gyermekről visel gondot, így ő nem tud segíteni a szülőknek. A lányuk fizikai munkát végez. Egy szövetkezetnél dolgozik. A legfiatalabb fiuk velük van.
– A fiunk dolgozott a sétaerdei uszoda építkezésén. Ott ellopták a ruháját és a hátitáskáját is, így az igazolványát is. Pedig azt is mi csináltattuk neki a télen, mert lejárt. Egyik alkalommal igazoltatták a rendőrök, de mivel nem volt érvényes igazolványa, 8000 dinár pénzbüntetést kapott. Hát miből fizessük ki a büntetést? A havi 15 ezer dinárból nem bírtuk. Nyolc napot bent ült a börtönben. De most nem dolgozhat addig, amíg megint nem csináltatjuk meg neki az igazolványt – meséli könnyeivel küszködve Verona.
Hozzátették, vannak emberek, akik olykor kisegítik őket, 100–200 dinárral. De mint Mihály mondta, már csak a becsületük maradt meg. Így igyekeznek minél gyorsabban visszaadni a tartozásukat.
– Tudja mit szeretnék? Öregségemre azt szeretném, ha nem kellene minden garast a fogamhoz verni, és végre pár évet boldogan élhetnék – mondta Mihály a kapuban, amikor kikísértek minket.
