A szabadkai Tóth Eszter ott volt a KODDE, a Kosztolányi Dezső Diáksegélyező Egyesület alapításánál, s vett részt végig a munkájában, nyolc évig alelnökeként, megsokszorozva a tagok létszámát. Mint ahogy ott volt az Aracs folyóiratunk alapításánál is. S nem szűnt meg munkálkodni közösségünk előbbre viteléért élete végéig – 50 évig szívritmus-szabályozóval a szervezetében.
Nemrég írt önéletrajzát ezekkel a szavakkal fejezte be: „Most, életem alkonyán, ahogy visszapillantok a múltra, elmerengek: van-e még feladatom? Tettem-e érdemlegeset családom és környezetem számára? Majd az itt maradottak eldöntik.”
Kedves Eszter! Azt mondhatom: feledhetetlenek az érdemeid. Azon ritka embertípusok közé tartoztál, akik számára nemcsak a családjuk, hanem a közösségük ügye is szent volt mindenkoron. Közösségünk nevében mondom: Hálás köszönet néked mindenért!
Ötödik gyermekként érkeztél a családodba Torontálvásárhelyen, Debelyacsán, nagyszüleid kilencedik, legkisebb, kedvenc unokája voltál, Tanítóképzőbe Szabadkán, majd Újvidéken jártál, s amikor tanulás közben egyszer elfogott a honvágy, a keserűség, ezeket a sorokat intézte hozzád az édesanyád: „ Kedves Lányom! Felkötötted a harangot – kongasd!” „Hát ilyen volt az akkori nevelés. Azt a harangot én azóta is kongatom. Hála a drága jó Édesanyámnak” – írta.
Tordára kapta meg a kinevezését 1951-ben. Délelőtt az egyik iskolában a második osztályt tanította, délután a központi iskolában a magyar nyelvet, késő délután az írástudatlanokkal foglalkozott, este a színjátszó társulatot erősítette. Bródy Sándor A tanítónő című darabjában ő alakította a főszerepet. S nem szűnt meg magára vállalni ezt a nemes feladatot egész élete során sem. Vérbeli Tanítónő volt. Tanítósága első éve után, 1952 júniusában rendezték meg a Magyar Ünnepi Játékokat Szabadkán. Ezen a szép ünnepségsorozaton ismerkedett meg a későbbi férjével, a szinten Torontálvásárhelyen született, Tóth Attilával, aki akkoriban a topolyai járás tanügyi tanácsosa volt. Jóban-rosszban együtt maradtak, amíg a halál el nem választotta őket. S miközben megszületett a két lányuk: Gyöngyi és Eszter, sokáig albérletekben tengődve állandó munkájuk mellett arra is találtak időt, hogy főiskolai oklevelet szerezzenek. Torda után tanítottak Pancsován, Csókán, majd végül Szabadkán állapodtak meg. Eszter 17 évig a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolában rajzot, kézimunkát, háztartástant, műszaki ismereteket tanított, majd az egészségügyi, később pedig az egységes középiskolába hívták, közben állandó tudósítója volt a belgrádi székhelyű Tehničke novine című szaklapnak. Nyolc évig a községi, majd az észak-bácskai műszaki oktatók egyesületének elnöke. Tankönyvet fordít, versenyekre készíti fel a diákjait fényes sikerrel. Szabadkán ő szervezi meg először a „Kis forgalmisták” nevet viselő, 42 főből álló, kisdiákok csapatát. Városközpontunk díszei voltak ezek a tetszetős formaruhájú gyermekek, akik a felnőtt közlekedési rendőrökkel együtt irányították az útkereszteződések forgalmát.
Mint említettem, nyolc évig a KODDE alelnöke. 1000 fölé sikerül emelniük a segélyezési létszámot. Lakást, étkeztetést, pénzbeli juttatást nyújtanak a rászoruló jó tanulóknak. Több ezer könyvet gyűjtenek össze, és bútorral ellátott szép könyvtárat és társalkodót rendeznek be, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a fiatalok jó kezek alatt jó helyen szórakozzanak.
1998-ban alapító tagja lesz az Aracs a Művelt Faluért Társadalmi Szervezetnek, s a lap megjelenésének 5. évfordulóján Minden magyar felelős minden magyarért címmel megszerkeszti az amanachját.
2002. március 15-e alkalmából a Magyar Kormány Bánffy Miklós Díjban részesíti.
„Ahogy teltek az évek, úgy éreztem, hogy a tanulóifjúság figyelmét fel kellene rázni valamivel. Ismerjék meg jobban a szülőföldjüket! Hat éven keresztül pályázatot hirdettünk Szülőföldem, Pannónia címmel 12–25 éves fiatalok számára. Nagy volt az érdeklődés a felkínált témák iránt, fellendült a kutatómunka vidékünkön. Évente több mint 150-en pályamunka érkezett Vajdaság minden részéből, 2010-ben még Magyarországról is. Aztán meg úgy éreztem, hogy értékeinkről, nemzetünk nagyjairól vajmi keveset tud a mai fiatal nemzedék – írja Életutam című visszaemlékezésében. – Elhatároztam, hogy tankönyvpótlót készítek. Munkatársakat kerestem, s körülbelül egyéves kutatómunka eredményeként elkészült a Híres magyarok albuma, 220 színes képpel, és csak a legszükségesebb adatokkal, arra ösztökélve ezzel a fiatalokat, hogy a világhálón tovább kutassanak nagyjaink iránt.
Drága, Eszterünk! Te nemcsak egy voltál a sokból, hanem a legkiválóbbak egyike voltál.
