Levél Albániából

Száztíz évvel ezelőtt, 1914. május 21-én tört ki a közép-albániai felkelés. Albánia 1912-ben az első Balkán-háború során szabadult fel az Oszmán Birodalom uralma alól. 1913-ban európai nagyhatalmi akarattal meghozott statútummal pedig létrejött az önálló és semleges Albán Fejedelemség. Az új balkáni állam uralkodójává a német hadsereg lovassági tisztjét, Wilhelm zu Wied herceget nevezték ki, aki 1914. március 7-én Vilmos fejedelem néven foglalta el az albán trónt. A fejedelem azonban a balkáni politikában járatlan volt, továbbá gyengekezű és határozatlan uralkodónak bizonyult. Vilmos kormányának belügy- és hadügyminisztere, Esat Toptani puccsot szervezett ellene. Toptani szervezkedését leleplezték, magát Toptanit letartóztatták, majd száműzték. Toptani hívei ekkor robbantották ki a közép-albániai felkelést. Vilmos fejedelem hatalmát az országban tartózkodó nemzetközi csapatok igyekeztek megóvni, de végül 1914. szeptember 6-án a felkelők győzelmet arattak. Vilmos elhagyta Albániát. Egy hónappal később Toptani visszatért az országba és erőszakkal átvette a hatalmat.
De egy szabadkai helytörténeti tárcában miért idéztük fel a városunktól távol lévő ország egy kevésbé ismert felkelését? A válasz a Bácskai Hírlap 1914. július 21-ei számában rejlik. A lapban közölték egy szabadkai fiú, Körösy F. Lajos levelét, aki önkéntesként több magyar honfitársával együtt harcolt Vilmos fejedelem oldalán. A levélben a következőket olvashatjuk:
„Mi magyar fiuk számszerint 18-an érkeztünk ide Triesztbe, Durazzoból. Figyelmeztesse a magyar ifjúságot, Szerkesztő ur, hogy ügynököknek, akik magyar fiukat toboroznak Albánia részére: ne üljenek fel, mert odalent még kenyér sincsen es rémitők az állapotok; éjjel-nappal a szabad ég alatt kell aludni, mi is csak egy bátor honfitársunknak köszönhetjük, hogy elszabadulhattunk Durazzóból, neve az illetőnek Varjas Imre festőlegény, Győrből való, ezt a fiatal embert Vilmos fejedelem hadnagygyá nevezte ki, de őt is az ottlevő viszonyok megszöktették.
Mert ott megtudja az ember, hogy hol lakik a Magyarok Istene. Itt egyebet nem kap az ember csak rangot, de zsoldról, szó sincs és a nagy dicséret: »dobre csovek Magyarc« ez annyit jelent magyarul: Bátrak a magyarok.
Ezenkívül volt egy magyar zsidó fiú Szegedről: neve valami Schreier Simon, akit Vilmos fejedelem szintén kinevezett hadnagygyá. Ez pincér foglalkozásra nézve; volt egy trencséni fiatal ember; neve Kosuth Lajos, ez egy tótszármazásu, hivatására nézve vegyészmérnök, ez is hadnagy lett.
Jelzem ezek mind elszánt emberek, nem akarok gyávaságról beszélni, de amit ez a pár magyar művelt csodálatraméltó. A leghevesebb tüzvonalba úgy rontottunk előre, mintha vasból lett volna a testünk, hogy a lövedék nem fogja. A legérdekesebb jelenet, amit ezek produkáltak, hatan egy ágyút vonszoltak körülbelül 4 kilométerre és onnét, Varjas Imre, Schreier Simon és Kosuth Lajos elkezdtek tüzelni annyira, hogy visszakényszeritették az ellenséget és az ellenség ágyúit hallgatásra kényszeritették. Isteni bátorság! Egyszerre lónyeritést hallottunk, hátranéztünk, láttuk, hogy több külföldi tiszt és Vilmos fejedelem jön. Megállnak, mi is felkeltünk a sáncból és mi is előre rohantunk egész odáig, ahova az a 6 ember az ágyut húzta. Odalovagolt Vilmos fejedelem és felíratta azok neveit, akik az ágyút kezelték” – írta a szabadkai fiú, és hozzátette, hogy a harcok egy magyar életet is követeltek, egy Molnár nevezetű illető ugyanis elesett.
Körösy F. Lajos levelében alább az önkéntesek nehéz helyzetére panaszkodott, majd újabb magyar neveket sorolt fel.
„Az életembe soha nem fogom elfelejteni ezeket a nehéz napokat, amiket itt átéltem. Éjjel-nappal felváltás nélkül az ágyuk kerekeinél aludtunk most is oly ideges vagyok, hogy irni alig tudok, de ezt kötelességemnek tartom. Az a Vündeier hadnagy, akit mellénk osztottak, ez egy hollandus, ez is bátor és elszánt ember, nem győzte dicsérni a magyar és olasz fiukat. Ez a hadnagy azt mondta, ha, ilyenek volnának még két ezren, össze lehetne törni egész Albániát. Velük volt egy Komponeli olasz fiatal ember, ez egy igazi hős, ennek a bátorsága felülmúlhatatlan, továbbá egy Gerő Gombos Kálmán tapolcai fiú, ez is egy elszánt és rettenhetetlen ember, ezt a lovasokhoz osztották be. Egy Korom Ferenc nevű magyar azt hallottuk, hogy Valériába vonult több társával, ez valamelyik közös gyalogezrednél volt aktív hadnagy de kilépett és mint Hírszerzőjárőr lett beosztva. Erről nem is hallottunk többé semmit” – olvashatjuk a száztíz évvel ezelőtti Bácskai Hírlapban.