„Ne járjanak a korzón kocsik és autók”

Az, hogy a Korzó sétálóutca, ma már olyan természetes, mint a Városháza tornyának látványa a városban. Pedig nem mindig volt így. A Korzót (akkor Boris Kidrič utca) először, igaz csak ideiglenesen, egy hónapra 1980 augusztusában zárták le a gépjárműforgalom elől. Szabadka főutcája 1981. március 1-jén vált véglegesen sétálóutcává. 1984/85-ben aztán az egész mai belvárost sétálóövezetté alakították át. Többek között kikövezték a központot, felállították a virágcserepeket, padokat, szemeteskosarakat. Nyolc méter átmérőjű, kör alakú virágágyással díszítették a Szabadság teret. De a gondolat, hogy a Korzóról kitiltsák a gépjárműforgalmat, már sokkal régebben megfogalmazódott. Az 1919. augusztus 9-ei Magyar Újság (a korábbi Bácskai Hírlap) című szabadkai napilapban például megjelent egy írás, amelyben már erről volt szó.
Amikor a „Ne járjanak a korzón kocsik és autók” című írást közzétették, nehéz idők jártak felénk. Az I. világháború épphogy véget ért, a városban szerb csapatok állomásoztak és nem lehetett tudni, hogy meddig maradnak, Magyarországon azokban a napokban bukott meg a Tanácsköztársaság és vonultak be a román csapatok Budapestre. Érdekes, de az írás megszületése összefügg ezekkel a történelmi eseményekkel. 
A szerbek 1918 novemberében foglalták el a Délvidéket és vele együtt Szabadkát, de ekkor sokkal nagyobb területet vettek birtokba, mint amit végül nekik ítélt a trianoni békediktátum. Bevonultak Újszegedre, Bajára és Pécsre is. Ez utóbbi területekről a szerbek csak 1921. augusztus 20-án vonultak ki. És mi köze ezeknek az eseményeknek a Korzóhoz, amit akkor még Kossuth-utcának hívtak? Az, hogy a Pécsen állomásozó szerb katonai parancsnokság egy olyan rendeletet hozott, ami a szabadkai napilap szerkesztőségének figyelmét is felkeltette. A rendelet kapcsán tették közzé írásukat, amelyből az is kiderül, hogy nem csak ekkor, de már az I. világháború előtt is felmerült az a gondolat, hogy a Kossuth-utcát, vagyis a mai Korzót sétálóutcává nyilvánítsák.
„Még a boldog béke napjait élveztük akkor, amikor a szabadkai lapokban az ujságirók közös akciót indítottak abban az irányban, hogy a hatóság tiltsa be a szabadkai Kossuth-utcán a kocsiforgalmat, vagy legalább is a nap bizonyos szakaszaiban, amikor legtöbb ember sétál a korzón, hozzon be kocsi, fiakker, bicikli, autó és targonca tilalmat. A régi hatóságot azonban nem lehetett ennek az akciónak negyvárosias stiljéről s fontosságáról meggyőzni, merev gondolkozással túlságos kedvezményekben részesítette a gazda közönséget, amely tudvalevő elsősorban rendelkezik fogatokkal s gazdasági kocsikkal. Hisz ez a tilalom úgy sem vonatkozott volna Földnélküli Bálint szegény proletárra, Szerényfizetésű Jeromos hivatalnokra, aki nem engedheti meg magának a kocsikázás luxusát, hanem csakis a helybeli vicinális arisztokráciára s dzsentriskedő osztályokra, a poszáta nemesekre, akik autójukon szélvészként száguldottak végig a korzón úgy, hogy minden embernek égnek meredt a haja: korzó publikuma a fogatoktól és autóktól állandó rettegésben élt, mert nem tudta, mikor tapossa ki a szürke sveifolt autó a beleit, holott a szegény, sétáló publikum nem azért ment a korzóra az egész napi munka után, hogy ott is idegeskedjék, hanem azért, hogy gond nélkül sétálgasson egy kicsit. Lehet azonban, hogy a régi hatóság a demokrácia kisajátításával úgy gondolkodott, hogy nem gondolkodik azoknak a testi biztonságáról, akik munka helyett délelőtt is, meg délután is a korzón flangéroznak. Úgy látszik azonban, hogy Pécsett a szerb parancsnokság másképp gondolkodik, mert ott egyelőre még csak vasár- és ünnepnapokon délelőtt tíz órától délután egy óráig és délután négy órától este tizenegy óráig minden autó- és kocsiközlekedést betiltott a főbb útvonalakon, ahol nagyobb tömegek szoktak sétálni. Valamint megtiltották villamosmegállóknál, kereszteződéseknél és elágazódásoknál is az olyan csoportosulást, amely a gyalogosforgalmat akadályozza. Soó Nándor rendőrfőkapitány a rendeletet azzal hozta a publikum tudomására, hogy az új rendhez saját érdekében alkalmazkodjon, mert a rendelkezések ellen vétőket szigorúan megbüntetik.
Most, hogy Pécsett éppen a szerb parancsnokság kezdeményezte a korzókon a közlekedési eszközök forgalmának megrendszabályozását, mi is aktuálisnak tartjuk, hogy régi akciónkat ismét felelevenítsük s felhívjuk a városi hatóság figyelmét a nagyszerű pécsi példára”  – olvashatjuk a százöt évvel ezelőtti Magyar Újságban.
Arra, hogy a Korzón csak gyalogosok járhassanak, végül több mint hatvan évet kellett várniuk a szabadkaiaknak. Ez alatt az idő alatt lezajlott még egy világháború, rendszerek buktak meg és emelkedtek fel.