2024. augusztus 21., szerda

Ismét rajthoz állnak a csacsik

Vasárnap rendezik meg a királyhalmi szamárversenyt

A királyhalmi szamárverseny nagy múltra tekint vissza, és a csacsik, illetve hajtóik az idei, 41. alkalommal megtartott rendezvény keretein belül is két versenyszámban mérhetik össze sebességüket, kitartásukat, illetve csökönyösségüket. Az általános iskolások korosztályát a hagyományokhoz híven kerékpárversennyel várják, ugyanakkor a felnőttek számára is különböző ügyességi vetélkedőkkel készülnek. A rendezvénnyel, illetve annak történetével kapcsolatban Katona Róbert, a királyhalmi helyi közösség tanácsának elnöke nyilatkozott lapunknak.
– A legenda szerint, aminek a valóságtartalmát ma már nem tudjuk leellenőrizni, valamikor a második világháború után Albániából vonattal több száz szamarat szállítottak. Azonban a szövetkezet, amely megrendelte azokat, nem vette át a szamarakat, így az állatokat az útjukba eső vasútállomásokon igyekeztek értékesíteni. Ekkor Királyhalomra is sok szamár került, mert a gazdák úgy gondolták, hogy jó hasznát tudják venni a szőlősökben az ekézés, vagy éppen a szállítás során. Azzal persze nem számoltak, hogy a szamár egy csökönyös állat, és csak akkor dolgozik, illetve akkor megy, ha olyan kedve van. A szamárállomány lassan visszaesett, de még mindig volt annyi, hogy egyszer az egyik szüret előtt kitalálták, hogy megversenyeztetik az állatokat. Az első szamárverseny megszervezése során az emberek látták, hogy ez egy valóban szórakoztató esemény, és az idén már negyvenegyedik alkalommal rendezzük meg a versenyt. Emlékeim szerint két évben maradt el, 2000-ben magas vízállás miatt, illetve a koronavírus-járvány miatt. A szamárverseny mára már több, mint szórakoztató rendezvény, hiszen közösségépítő szerepe van, ugyanis körülbelül hatvan önkéntes vesz részt a szervezésben, illetve a lebonyolításban. A kilátogatók csak egy fél napot láthatnak az eseményből, de a volontőrökkel már egy nappal az esemény előtt elkezdjük a munkát, és a programok lebonyolítása után is folytatjuk – mondta Katona Róbert, aki azt is hozzátette, hogy míg a településen nem volt határátkelőhely, addig Királyhalom elsősorban a szamárversenyéről volt ismert.
A rendezvény vasárnap 13 órakor veszi kezdetét, amikor is bemutatkoznak a helybeli művelődési egyesület szakosztályai, majd 13.30-kor kezdődik a szamaragoló verseny.
– A szamártulajdonosokkal egyeztettünk a kezdés időpontjáról, és nekik ez felelt meg legjobban. A jelentkezők számából már látjuk, hogy két előfutamra és egy döntő futamra kerül majd sor. 14.30-kor kerékpárversenyt szervezünk a gyerekeknek, aminek szintén nagy hagyománya van, jómagam is emlékszem rá, hogy gyerekként mekkora öröm volt részt venni rajta. 15 órakor fogathajtás kezdődik, a szamaraknak egy kis kocsit húzva kell két kört megtenniük. 16 órakor a gyermekek számára különböző vetélkedőket szervezünk. 16.30-kor lesz a szamárverseny eredményhirdetése. 17 órakor pedig egy új program kezdődik, vetélkedő felnőttek számára, aminek keretén belül például lesz asszonycipelő verseny, férfit talicskában toló verseny, tyúkfogó verseny, „birkalopó” verseny, amit szamárháton kellene véghezvinni – mondta Katona Róbert.
A résztvevőket tombola is várja, amelynek húzására 18 órakor kerül sor, majd kezdetét veszi a rendezvény zenei része, aminek során először 19 órakor az Azzurro Band áll színpadra, majd szabadtéri retró parti veszi kezdetét.

Nyitókép: Pillanatkép a tavalyi szamárversenyről / Benedek Miklós archív