Szabadka köztéri szobrait, illetve szökőkútjait, csobogóit, emléktábláit és emlékjeleit, valamint közkeresztjeit bemutató sorozatunk után egy új sorozatot indítunk útjára, amelyben Szabadka utca- és térneveit mutatjuk be. Kiknek a nevét viselik városunk utcái és terei? Kik voltak ezek a személyek? Kinek nevét viselték korábban ezek az utcák? A többi között ezeket a kérdéseket igyekszünk megválaszolni. Eközben pedig az utcák kialakulásának története és Szabadka múltja is feltárul majd e sorozatban.
A Dinko Zlatarić utca a Harambašić és a Lajčo Budanović püspök utca között húzódik, és egy egykori, a Dubrovniki Köztársasághoz kötődő reneszánsz költő és műfordító nevét viseli.
A Dubrovniki (vagy ahogy a magyar történetírásban nevezik Raguzai) Köztársaság egy történelmi államalakulat volt, amely 1358-tól 1808-ig létezett. A XIV. és XV. században élte virágkorát, az Adriai-tengeren folytatott tengeri kereskedelemnek köszönhetően. Dubrovniknak a XV. században 40 ezer lakosa volt, amellyel Európa egyik legnagyobb városának számított. A köztársaság történetében fordulópontot jelentett az 1667. április 6-án Dubrovnikot sújtó nagy földrengés, amelynek következményeit az állam már nem tudta kiheverni. A Dubrovniki Köztársaság államiságát Napóleon szüntette meg 1808-ban. A területét először a francia csatlósállam Itáliai Királysághoz csatolta, majd a Francia Császárság Illír tartományába olvasztotta. A napóleoni háborúk után egész Dalmáciát a Dubrovniki Köztársaság területével együtt a Habsburg Birodalomhoz csatolták.
Dinko Zlatarić ezen állam polgáraként született 1558-ban. Iskolai tanulmányait Dubrovnikban kezdte, majd Padovában folytatta, ahol retorikát, filozófiát és jogot tanult. Gyermekkora óta tanult latinul és olaszul, Padovában pedig elsajátította a görög nyelvet. Tanulmányaival annyira kitűnt, hogy az intézmény orvos és filozófia hallgatói 1579-ben a Padovai Egyetem rektorává választották meg. Később az egyetem aulájában márványtáblát helyeztek el tiszteletére, így köszönve meg azt, hogy rektorként visszaszerezte az intézmény régi dicsőségét. 1587-ben visszatért szülőföldjére Dubrovnikba. Költészettel már azelőtt foglalkozott, mielőtt elment volna Padovába, majd Itáliába kezdett intenzíven írni. Munkássága az 1596-97-es oszmánellenes hercegovinai felkelés idején érte el csúcspontját. A horvát nyelv kialakításának egyik legfőbb szorgalmazója volt. Költeményeit is zömmel e nyelven írta. Petrarca követője volt, de költészete már egy új korszak, a barokk előhírnöke is volt. A néphagyományból és az antik tradícióból egyaránt merített ihletett. Írt szerelmes, elmélkedő és szatirikus verseket. Jelentős fordítói munkássága is. Görögről fordította le horvát nyelvre Szophoklész Élektra című drámáját, latinról pedig Ovidius Pyramus és Thisbe haláláról szóló művét. Nem mellékesen Dinko Zlatarić jó kapcsolatokat ápolt a Zrínyi családdal. Műveit Zrínyi Györgynek, a Magyar Királyság tárnokmesterének ajánlotta, akinek hadvezéri tehetségét Nagy Kürosz perzsa uralkodóéhoz hasonlította. Dinko Zlatarić tesvére, Marko pedig tisztként szolgált Zrínyi hadseregében. Dinko Zlatarić Dubrovnikban hunyt el 1613-ban
A Dinko Zlatarić utca 1918 előtt a Mátyás utca nevet viselte. Mai elnevezését 1918 után kapta, igaz, a korabeli térképeken csak röviden Zlatarić utcaként van feltüntetve.
Nyitókép: Az utca egykori Dubrovniki Köztársasághoz kötődő reneszánsz költő nevét viseli / Patyi Szilárd felvétele
