Az Eszperantó utca

Szabadka köztéri szobrait, illetve szökőkútjait, csobogóit, emléktábláit és emlékjeleit, valamint közkeresztjeit bemutató sorozatunk után egy új sorozatot indítunk útjára, amelyben Szabadka utca- és térneveit mutatjuk be. Kiknek a nevét viselik városunk utcái és terei? Kik voltak ezek a személyek? Kinek a nevét viselték korábban ezek az utcák? A többi között ezeket a kérdéseket igyekszünk megválaszolni. Eközben pedig az utcák kialakulásának története és Szabadka múltja is feltárul majd e sorozatban.
Az Eszperantó utca a Radić fivérek és az Ivan Broz utca között húzódik és egy nemzetektől független, mesterséges nyelv nevét viseli.
Az eszperantó nyelvet Lazar Markovics Zamenhof zsidó származású, lengyel szemészorvos, filológus alkotta meg az 1880-as években. Zamenhof 1887-ben Doktoro Esperantó (eszperantó fordításban: „reménykedő doktor”) álnéven megjelentette az első eszperantó nyelvtankönyvet. Az eszperantisták ettől az eseménytől számolják mozgalmuk kezdetét. A nyelv is Zamenhof írói álnevéről kapta elnevezését. Az eszperantó mozgalomnak Szabadkán is nagy hagyománya van. Városunkban 1907-ben kezdték el tanulni az eszperantó nyelvet, bár az eszperantistáknak ekkor még nem volt helyi szervezetük. Erre tíz évet kellett várni, amikor is 1917-ben megalakult a Magyar Országos Eszperantó Egyesület szabadkai csoportja. Az eszperantó nyelv a II. világháborúig virágzott, főleg a világot járó vasutasok, sportolók, orvosok és jogászok körében. Sőt 1931. május 24-én Szabadkán tartották meg a Jugoszláv Eszperantó Szövetség kongresszusát. A II. világháború alatt viszont a mozgalom megszűnt, a nyelvet nem lehetett használni. A szélsőjobboldali, fasiszta eszmék azt nem tűrték, mivel az eszperantót egy zsidó származású ember alkotta meg. A mozgalom azonban 1945 után új lendületet kapott. A szabadkai eszperantó mozgalom Székely Tibor vezetése alatt élte virágkorát. A neves világutazó, író és felfedező 1972-ben érkezett városunkba, és lett a Szabadkai Városi Múzeum igazgatója, amely tisztséget 1976-os nyugdíjba vonulásáig betöltött. Székely Tibor maga is lelkes eszperantista volt. Legtöbb művét eszperantó nyelven írta, amelyeket később számos nyelvre lefordítottak, de magáról eszperantóról is írt több művet. Székely 1988. szeptember 20-án hunyt el Szabadkán. Ezt követően a szabadkai eszperantó mozgalom is lassan leépült.
Az Eszperantó utca a dualizmus korában a Vachot utca nevet viselte. Az I. világháború végét követő impériumváltás után az utcát Gorice (Gorička) utcának nevezték át. Ezt az elnevezést a II. világháború után is megtartotta. 1987-ben ünnepelték szerte a világban az eszperantó nyelv megalkotásának 100. évfordulóját. Ebben az évben az alkalom kapcsán az akkori községi képviselő testület azt a döntést hozta, hogy a Gorice utcát Eszperantó utcává nevezik át. Ezért a vajdasági eszperantisták 1987. december 13-án az utcában névadó ünnepséget tartottak. Az utcát Szórád György, aki 1984 májusa és 1985 áprilisa között Szabadka polgármesteri tisztségét is betöltötte, a szabadkai városfejlesztési tanács akkori elnöke avatta fel. A névadó ünnepség után az eszperantisták egyesületének Tito marsall sugárúton található klubhelyiségében közgyűlést tartott a Vajdasági Eszperantó Szövetség Elnöksége. Aznap délután pedig a Városi Könyvtárban Székely Tibor megnyitotta az eszperantó nyelvű könyvek, folyóiratok kiállítását. Az utca azóta viseli az Eszperantó elnevezést, és őrzi olyan idők emlékét, amikor városunk szinte e nyelv egyik fellegvárának számított.