2024. október 3., csütörtök

Sport mindenkinek

Szabadkán tartották meg az Európai Sporthét szerbiai zárórendezvényét

Kedden a kora esti órákban a Harcosok sorakozója lakótelepen lévő parkban kezdetét vette a BeActive Night, amely az Európai Sporthét szerbiai zárórendezvénye volt, és amelyen különböző sportolási lehetőségekkel várták a fiatalokat és időseket. Az Európai Sporthetet az Európai Bizottság kezdeményezésére 2015-ben szervezték meg először, ami azt jelenti, hogy az idén immár tizedik alkalommal tartották meg. Szerbia hét éve csatlakozott a rendezvénysorozathoz. Az Európai Sporthét keretein belül idén szeptember 22-e és 29-e között negyven helyszínen több, mint 150 sporteseményt tartottak. A szerbiai rendezvénysorozat zárórendezvényét korábban Belgrádban, illetve Nagybecskereken rendezték meg, és most első ízben került rá sor Szabadkán, amely idén az Európa sportfővárosa címet is viseli.

A BeActive Nigh ünnepélyes megnyitóján több magas rangú tisztségviselő képviselte magát. Beszédet mondott Damir Štajner, a Szerbiai Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottságának elnöke, Nataša Aleksić, a szabadkai városi tanács sport- és ifjúsági ügyekkel megbízott tagja, Črtomir Fišinger, az Európai Unió szerbiai küldöttségének elnöke, valamint Davor Štefanek, a Szerbiai Sportszövetség elnöke. A felszólalók a sportnak az egészséges életmódban játszott szerepét hangsúlyozták.

– Az Európai Sporthét célja, hogy minden polgárt fizikai aktivitásra serkentsen függetlenül az adott személy korától, nemétől, felkészültségétől. A sportolás önmagában értéket képvisel, és nem csak az érmekről, elért eredményekről szól. A legfontosabb, hogy minél több ember legyen fizikailag aktív, mert ezáltal az egész közösségünk egészségesebb, boldogabb és elégedettebb lesz. Éppen ezért az olimpiai bizottság nagy jelentőséget tulajdonít az Európai Sporthétnek, és a rendezvénysorozat elmúltával is azon dolgozik, hogy a sport mindenki számára elérhető legyen, ne csak a professzionális sportolóknak – mondta  Damir Štajner.

Nataša Aleksić beszédében azokról a programokról ejtett szót, amelyek Szabadka Város szervezésében valósultak meg a sport terén, míg Davor Štefanek kiemelte, hogy Szabadka területén több, mint kétszáz sportegyesület működik, és több mint ötezer gyermek sportol, ugyanakkor Vermes Lajosról, valamint a városból származó olimpiai bajnokokról is megemlékezett.

A rendezvény során többféle sportot is kipróbálhattak a résztvevők. A szervezők gondoskodtak arról, hogy minden korosztály megmozgathassa izmait, az eseménynek ugyanakkor jótékonysági jellege is volt, ugyanis a futóversenyen lefutott méterek egy központi adatbázisba kerültek, és a végelszámolásnál a három legtöbb lefutott méterrel rendelkező iskola értékes sportfelszereléseket kap.

Nyitókép: Benedek Miklós felvétele