Szombaton a Spartak étteremben rendezték meg a 15. Banijai prélót. A hagyományőrző rendezvényen beszédet mondott Stevan Bakić, Szabadka Város polgármestere, akinek felszólalása nagy visszhangot keltett, ugyanis a település első embere kitért az országszerte zajló tüntetésekre is, azok mögött a horvát titkosszolgálatokat sejtve.
– Nagy kihívások előtt állunk. A 2024. június másodikán megtartott választások előtt a beszédeimben felhívtam a figyelmet, hogy a voksolás nemcsak Szabadkáról szól, hanem arról, hogy megvédjük Szerbiát. Sajnos előre láttam mindazt, ami jelenleg történik, de nem mondtam ki hangosan, mert így is szélsőségesnek tartanak. Nem vagyok szélsőséges, csak extrém módon szeretem Szerbiát – mondta a polgármester, majd hozzátette, hogy véleménye szerint az usztasák újra megtámadták Szerbiát, és a tüntetések, megmozdulások mögött a horvát titkosszolgálatok állnak.
– Minden adatunk megvan. Éppen ezért egyetértésre és egységre kérem önöket, csakúgy mint tettem azt a választások előtt – fogalmazott Stevan Bakić, aki köszönetet mondott a Banija Hagyományőrző Egyesületnek.
A polgármester elmondta, többször figyelmeztették arra, hogy soha nem fogják megbocsátani neki hogy szobrot állíttatott I. Péter szerb királynak, hogy a bunyevác nyelvet hivatalossá tette, és hogy lehetővé tette Baja Mali Knindža koncertjét a városban – „az usztasák nem fogják ledönteni Szerbiát” – fogalmazott Stevan Bakić.
A polgármester szavaira nemcsak a közösségi média kommentmezőin érkezett válasz, hanem több ellenzéki párt is reagált rájuk.
A Szabadság és Igazságosság Pártja közleményében kitért arra, hogy egy ilyen nemzeti alapon megbélyegző kijelentés nagyon veszélyes egy olyan multikulturális és többnemzetiségű közegben mint amilyen Szabadka, hisz veszélyezteti a nemzetek közötti jó viszonyt, és a horvát nemzetiségű polgárokat.
A Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetsége szintén közleményben reagált. Ebben kiemelik, a szabadkai polgármester szavai a múlt retorikáját idézik meg, és hangsúlyozzák, hogy az ilyen kijelentések elfogadhatatlan támadást jelentenek a a szabadkai horvátok méltóságára és biztonságára. Az ilyen megnyilvánulások nemcsak a horvát közösségnek ártanak, hanem Szerbia megítélésének is – fogalmaz a közlemény.
Jasna Vojnić, a Horvát Nemzeti Tanács elnöke közleményében arra kérte Stevan Bakićot, hogy bizonyítsa állítását, miszerint a horvát titkosszolgálat áll a tüntetések mögött, ugyanakkor kifejtette, hogy a polgármester szavai minden horvát nemzetiségű személyt usztasa ideológiával vádolnak, amivel közvetlenül az etnikailag motivált erőszakra szólít fel.
A szabadkai városi képviselő-testület ellenzéki képviselői tegnapi közleményükben tudatták, hogy a képviselő-testület elnökének benyújtották a javaslatot, hogy vegyék fel a napirendre Stevan Bakić polgármester tevékenységének megvitatását, ugyanis az véleményük szerint túllépet törvényes hatáskörén, valamint a tisztesség és az etika keretén.
Nyitókép: Stevan Bakić