A Zorka helyi közösségben az idén nyolc kilométernyi vízvezeték épül ki. A helyi önkormányzat költségvetéséből kilencven millió dinárt különített el erre a célra.
A hálózat bővítésével több, mint háromszáz háztartás juthat tiszta ivóvízhez. A munkálatok megkezdésének alkalmából sajtótájékoztatót tartottak.
Góli Csilla, Szabadka Város alpolgármestere szavai szerint az új vízvezetékkel a jövőben Kelebia is csatlakozhat a hálózathoz.
– Néhány héttel ezelőtt a Makkhetes helyi közösségben kezdődtek meg munkálatok a vízhálózat bővítésén. A Zorka és a Makkhetes helyi közösség területén végzett munkálatok azért bírnak nagy jelentőséggel, mert ennek a két városi helyi közösségnek a közművek tekintetében nagyon alacsony a kiépítettsége. A Zorka helyi közösségben ezzel a beruházással 314 háztartás tud csatlakozni a hálózatra. 2023-ban is volt egy hasonló beruházás, akkor kilencven háztartás részére épült ki a vízhálózat, és bízom benne, hogy a jövőben újabb beruházásokat sikerül megvalósítani más helyi közösségekben is. A Balzac utcában nemcsak a háztartások részére épül ki a vízvezeték, hanem a magisztrális vízvezetéket is lefektetik, amellyel a jövőben, ha elkészülnek a szükséges dokumentumok, és meglesznek az engedélyek, Kelebiát is össze lehet kötni az egyes számú vízgyárral. Nagyon örülök, hogy ezt a 150 millió dináros beruházást, ami a Zorka és a Makkhetes helyi közösséget illeti, be tudtuk iktatni a költségvetésünkbe, hisz ha összehasonlítjuk a város idei büdzséjét a tavalyival, láthatjuk, hogy 2025-ben jelentős csökkenés történt, és ez egy nagy beruházás. Ebből a 150 millió dinárból százmilliót az idén, ötvenmilliót pedig jövőre különít el a város. Jelen beruházás értéke a Zorka helyi közösség területén kilencven millió dinár – mondta Góli Csilla.

Molnár Edvárd felvétele
Az alpolgármester emellett elmondta, hogy tavaly az év végén befejeződtek a tervezési munkák, aminek alapján Királyhalom, Hajdújárás és Ludas vízellátását fogják biztosítani, ugyanakkor az idén egy körülbelül százmillió dináros beruházás keretében a kisbajmoki ipari park vízkapacitásait is növelik.
Sugár György, a Vízművek és Csatornázási Kommunális Közvállalat igazgatója elmondta, hogy a kivitelezőnek 160 nap áll a rendelkezésére a munkálatok elvégzésére, és ezt követően egy tesztelési folyamat veszi kezdetét.
– A kivitelezési munkálatok befejezését követően elkezdődik egy tesztfázis, aminek során az ivóvíz minőségét vizsgálják, mivel a víz a legfontosabb élelmiszeripari termék. Amikor túl vagyunk a teszteléseken, akkor tudjuk az új hálózatot egyesíteni az élő hálózattal. A lakosok csak azután kérvényezhetik a hálózatra való csatlakozást, ha megtörtént a tesztelés, és megkapjuk az engedélyeket. A bekötés ára hatvanezer dinár, amit 12 havi részletre is lehet fizetni.
Ehhez egy kérvényt kell kitölteni, és fontos, hogy az ingatlan legalizált legyen – nyilatkozta Sugár Görgy, aki azt is elmondta, hogy a tervek szerint az év végéig megvalósulnak az első bekötések is.

Nyitókép: Molnár Edvárd felvétele