Immáron a negyedik évadában robog a Magyar Szó Taxi, napilapunk videós műsora. Akik követik, azok már jól tudják a koncepciót, akik nem, azoknak pedig gyorsan bemutatnám: minden héten beül mellém valaki a Taxi anyósülésére, akivel autókázás közben különféle témákról beszélgetünk. A műsorban felbukkannak a már korábbról ismert arcok, de igyekszünk olyan személyeket is bemutatni, akik eddig meghúzódtak a háttérben, munkájukkal azonban nagyban hozzájárulnak egy-egy intézmény működéséhez vagy egy adott közösség életéhez. Az elkészült műsorunkat a Facebook-oldalunkon, a YouTube-csatornánkon és az online felületünkön tekinthetik meg, az interjú szerkesztett formáját pedig hétvégi lapszámunkban olvashatják.
Szűcs Balázs egy teljesen átlagos kisgyermek volt, aki mindig mással szeretett volna foglalkozni: hol rendőr szeretett volna lenni, hol kukás, orvos, indián, épp ami érdekelte. Végül jogász lett. Úgy gondolja, hogy ez egy olyan szakma, ami sok kaput kitár előtte. Így is lett, hiszen a szakmájából kifolyólag egyebek mellett a Magyar Nemzeti Tanács munkáját is segítette. Ma már a Szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet igazgatójaként tevékenykedik, és kollégáival napról napra azon dolgozik, hogy a hatáskörükbe tartozó épületeket megmentse, és megőrizze az utókor számára.
Hogyan jött a jogból a műemlékvédelem?
– Az egyetem után a Szabadkai Felső Bíróságon voltam gyakornok, majd egy brókercégnél dolgoztam egészen addig, amíg 2008-ban be nem ütött a krach. Világszerte megsínylették ezt a tőzsdék, a szerbiaiak azonban olyannyira, hogy már nem volt munkánk. Ezt követően kerültem a Magyar Nemzeti Tanácsba, abban az évben, amikor megalakult. Ott kulturális, tájékoztatási és nyelvhasználati referensként tevékenykedtem. A közbeszerzésekkel is foglalkoztam, és ekkor jöttek az olyan projektek, amelyek kicsit közelebb hoztak a műemlékvédelemhez. Ekkor történt a szabadkai Zsinagóga felújítása, a Szentháromság szobor áthelyezése, a Szekeres László Alapítvány épületének felújítása. Ezek az én feladataim voltak. Ennek az időszaknak nyolc év után pont került a végére, és következett egy kis kitérő az életemben, amikor két évig csak asztalosként tevékenykedtem. A végén már egész komoly dolgokat el tudtam készíteni bútorlapból, nem vittem azonban ezt az egészet komolyabb szintre, így hobbiként maradt meg az életemben. A Prosperitati Alapítványban is dolgoztam néhány hónapot, és ekkor lehetőség nyílt arra, hogy megpályázzam a műemlékvédelmi intézet igazgatói tisztségét. Júniusban jár majd le az első mandátumom, remélem, hogy tovább folytathatom.
Miért szereted ezt a munkát, ezt a hivatást?
– Egyrészt, mert szabadkai vagyok. A zsidó templom mellett nőttem fel, közvetlen rálátásom volt az épületre, így folyamatosan minden változást nyomon tudtam követni rajta. Talán már gyermekkoromban megindult a műemlékek iránti érdeklődés, de akkor még nem volt tudatos. Megnéztem az épületeket, és annyi. Felnőtt fejjel már másként gondolkodom. Rájöttem, hogy az örökségvédelem egy nagyon komplex dolog. Sok mindenre oda kell figyelnünk, számtalan buktatója van, de a városvédelmet kitűztük a zászlónkra, ott van rajta nagybetűvel. Ez már szívügyünk lett. Beleszerettem ebbe a munkába. Egy nagyon jó csapat tagja vagyok, jó fej és tehetséges kollégák vesznek körül, akikkel jó együtt dolgozni. Mindezek mellett nagyon jó érzés az, hogy tudjuk, a város egyik olyan intézménye vagyunk, amely hatással van a település, és a hozzá tartozó községek látképére, jövőjére. Nagy badarság lenne ezt elherdálni.
A közelmúltban derült ki a hír, miszerint felújítják a szabadkai Városházát. Milyen kihívásokat rejt magában ez a munka?
– Ez egyértelműen a Vajdasági Magyar Szövetség bravúrja, hogy pénzt tudott teremteni rá, hiszen ennek az épületnek nagyon komplikált a tetőszerkezete. A Zsolnay-cserepektől kezdve a tartóléceken keresztül az ornamentikáig, a díszítésig. Itt aztán lesz munka. Fontos megemlíteni, hogy a szabadkai Városháza a legjobban védett épületek között van, így a Köztársasági Műemlékvédelmi Intézet hatáskörébe tartozik, de természetesen ők számítanak a segítségünkre, így szerintem mi is benne leszünk a folyamatban, nélkülünk ez nem fog létrejönni.
A Magyar Szó szabadkai rovatában sokat olvashatjuk a nevedet, hiszen számos beszélgetést készítettek veled kollégáink a különböző helyi épületekről. A szabadidődben szeretsz az ilyen dolgoknak utánajárni, vagy inkább mással töltöd ezt az időt?
– A műemlékek már a családunk részévé váltak, és a gyermekeimet is próbálom arra tanítani, de mindenki mást is arra buzdítok, hogy ez az egész egy tanulható folyamat. Bár az értékrendünk a ’90-es évek óta megingott egy kicsit, de mindenki azon van, hogy visszatérjünk a régi kerékvágásba, és az értékeinket picit más szemmel nézzük. Két kisgyermek mellett nem jut annyi időm arra, hogy sokat olvassak a témában, de ha csak tehetem, utánajárok a dolgoknak. Igyekszem folyamatosan mélyíteni a tudásomat, hiszen a végzettségem szerint nem vagyok építész szakember, az embernek viszont kell egy alaptudás ahhoz, hogy egy ilyen intézményt irányítani tudjon. Nagyon sokat gondolkodtam, hogy miként tudok majd megbirkózni ezzel a feladattal, de sodródom az árral. Napi teendőink közé tartozik a feltételek kiadása egy-egy felújítandó épület esetében, hiszen nem nyúlhat hozzá senki csak úgy egy létesítményhez a városmagban, mi mondjuk meg mit szabad és mit nem. Nagy harcokat vívunk a befektetőkkel is, hiszen még mi védenénk a központot, addig ők pont oda szeretnének minél nagyobb tömböket felhúzni. A mi célunk az, hogy Szabadka kinézetét megtartsuk olyannak, amilyen mintegy 150 évvel ezelőtt volt. Ehhez kell igazodni az új építészetnek is.
Magyar Szó Taxi: Mi hozzuk a híreket!
Nyitókép: Kállai Göblös Nikoletta és Szűcs Balázs
