A helybeliek összefogásának köszönhetően az idén is megszervezik a Tinifesztivált, és ismét sikerült pénzjutalommal is ösztönözni a fiatal énekeseket arra, hogy részt vegyenek a nagy múltú rendezvényen – emelte ki Varga Flórián, a vetélkedőt szervező Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület elnöke. A temerini művelődési egyesület immár 33. alkalommal szervezi meg Temerinben a könnyűzenei vetélkedőt, amelynek döntőjét az idén is élőben közvetíti majd a Vajdasági Rádió és Televízió.
A Tinifesztivál a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt jelentőségű rendezvénye. A versenyt elsősorban a temerini önkomárnyzat támogatja, de megvalósításához hozzájárult a művelődési minisztérium, tartományi szinten pedig az oktatási, valamint a művelődési titkárság is. Temerin testvérvárosaként a mórahalmi önkormányzat immár hagyományosan egy kétszemélyes, teljes ellátású hétvégét biztosít a nyertesnek, a Hugyik helyi vállalkozás jóvoltából pedig 100 ezer dináros jutalomban részesül a vetélkedő ifjúsági kategóriájának győztese – emelte ki az egyesület elnöke.
Az idén kicsit csúszott a szervezés, de helyi összefogással mégis sikerült biztosítani a feltételeket az előválogatókra, a próbákra és a gálaestre is.
– Az énekesek a megmérettetésre 12 éves kortól 28 éves korig nevezhettek be. Az idén 34-en próbálták ki magukat: őket az audíciókon a Vitkay-Kucsera Ágota énektanár és operaénekes, Erős Ervin zeneszerző, Szerda Árpád előadóművész és László Judit színművésznő hallgatták meg. A zsűri szakvéleménye alapján a tini kategóriában 11-en léphetnek majd színpadra szombaton, az ifjúsági kategóriában viszont 10-en. A 21 énekes a zenekarral is együtt dolgozhatott az elmúlt hetekben annak érdekében, hogy minél magasabb színvonalú produkciókat láthasson a közönség december 7-én a Temerini Sportcsarnokban. Az est házigazdája Csíkos Dániel, a Vajdasági RTV szerkesztő-műsorvezetője lesz – foglalta össze a szombat esti gála hátterét Varga Flórián.
A vetélkedő döntőjére készülő 21 énekes vasárnap részt vett a főpróbán is: a helybeliek mellett Kúláról, Óbecséről, Péterrévéről, Adáról, Topolyáról, Törökbecséről, Magyarkanizsáról, Muzslyáról és Bácskossuthfalváról is érkeztek énekesek Temerinbe, de az eseménynek az idén először sikerült Magyarországról is bevonzania az érdeklődőket. A Premier Művészeti Szakgimnázium, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Szegedi Tagintézményének növendékei ugyanis már egy hónapja lázasan készülnek a megmérettetésre – mesélte Lukács Angéla, az intézmény énektanára.
– Származásom révén emlékeztem arra, hogy milyen nagy lehetőséget biztosított a Tinifesztivál mindig is a fiatal énekeseknek. A színpadkép, a fények, az élő zenekar mind-mind olyan tapasztalatok, amelyeket csak kevés helyen gyűjthetnek. Így arra gondoltam, hogyha a fesztivál szabályzata ezt nem zárja ki, akkor Magyarországról is benevezhetnénk. Nagyon örültünk, amikor kiderült, hogy mi is részt vehetünk az audíciókon. Kiválogattuk az iskolánk legjobb énekeseit, és velük jöttünk a meghallgatásra. Egyre szorosabbra fűződtek a kapcsolatok, és így jött az ötlet, hogy iskolánk is bemutatkozhatna a rendezvényen. Megtisztelő, hogy végül mi léphetünk színpadra az est sztárvendégeiként. Egyszeri felállásban mutatkozunk be: két kollégámmal együtt jómagam is részt veszek a műsorban és három növendékünk is színpadra lép. Bár csak egy hónapunk volt felkészülni, nagy lendülettel vágtunk bele és már nagyon várjuk a szombatot – mesélte a temerini származású énektanár.
Az énekeseknek az idén is sikerült biztosítani a lehetőséget arra, hogy együtt próbáljanak a fesztivál zenekarával. A szervezők ezzel a lehetőséggel is az esemény színvonalát szeretnék még magasabbra emelni – mondta Óvári Dániel, aki a Freakfancy zenekar tagjaként a szervezőbizottság munkájából is kivette a részét.
– Nem volt könnyű megszervezni a próbafolyamatot, hisz az énekesek sok településről érkeznek, sokféle kötelezettségük van és a zenekar tagjainak is különbözőek az elfoglaltságaik. A végére azonban sikerült többször is együtt gyakorolni mindegyikőjükkel. Ez azért fontos, mert ilyenkor kiderülnek az esetleges gondok, amelyeket át tudunk beszélni az előadókkal, ki tudjuk javítani a hibákat és tanácsot is tudtunk adni nekik. Úgy érzem, hogy az audíciótól a főpróbáig sokat fejlődtek az énekesek. Meggyőződésem, hogy nagyszerű teljesítményt nyújtanak majd szombaton. Fantasztikus hangok várják majd a nézőket, így csak arra tudok mindenkit biztatni, hogy jöjjenek el, és élőben élvezzék a fesztivált – utalt Óvári Dániel a helyszíni élmény egyediségére.
A fesztiválra elővételben esténként 7 és 9 óra között a Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesült klubhelyiségében lehet jegyet venni 300 dináros áron, de a szombati gála előtt is beszerezhetők a belépők. Az este fél nyolckor kezdődő vetélkedőt a televíziós élő közvetítés mellett az online térben is követhetik majd a nézők. Az idén is lesz lehetőség szavazni a kedvencekre: a közönség a helyszínen felállított szavazóláda mellett a plakátokon és műsorfüzeten közzétett QR-kóddal is voksolhat.
Nyitókép: Óvári Dániel, Varga Flórián és Lukács Angéla (Fotó: Paraczky László felvétele)