2025. január 28., kedd

Hagyatékunk őrzői

Ismét Bodor Anikó tiszteletére zengett a népdal Temerinben

A Zengő Délvidék népzenei szemlét minden második évben szervezi meg a temerini Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület: szombaton hetedik alkalommal találkoztak a helyi színházteremben azok az énekesek és zenészek, akik Bodor Anikó vajdasági népzenekutató hagyatékát éltetik. A szemlére Pancsováról, Óbecséről, Péterrévéről, Újvidékről, Szenttamásról, Topolyáról és Csantavérről érkeztek énekesek és zenészek. Mindannyian egy céllal léptek színpadra: dallal és muzsikával kifejezni a tiszteletüket a gyűjtőnk előtt, akitől még sokuk személyesen is tanulhatott.

 

Köztük vannak a temerini egyesület egyes tagjai is, akik a mai napig fontosnak tartják a saját népzenei kincsünk megőrzését. Bodor Anikó halálát követően úgy vélték, hogy szellemiségét az általa összegyűjtött népdalok továbbadásával éltetik – tekintett vissza a szemle ötletének születésére Szabó Gabriella szervező, akit szintén személyes kapcsolatok fűztek a neves népzenekutatóhoz.

– A kezdetektől a magyar kultúra napja alkalmából, e dátum köré szervezzük meg a szemlét, amely nem versenyjellegű, de a fellépők produkcióit mégis értékeli zsűri. Ezzel is Anikó munkásságát és hozzáállását szerettük volna erősíteni, hisz olyan szakembereket hívtunk zsűrizni, akik az ő közvetlen munkatársai vagy barátai voltak. Úgy gondoljuk ugyanis, hogy ők tudják leginkább átadni a csoportvezetőknek és csoportoknak azt, amit Anikó megkezdett – mutatott rá a zsűri összetételének a jelentőségére Szabó Gabriella.

 

Anikó közvetlen munkatársaként és barátjaként Német István népzenekutató, Micsik Béla citeraoktató és -készítő, valamint Borsi Ferenc népzenetanár méltatta a fellépők válogatásait és előadását. Az Óbudai Népzeneiskola mentortanára kiemelte annak jelentőségét, hogy a szemle mellőzi a rangsoroló minősítést.

– A nem versenyjellegű találkozók olyanok, mint a sportban a felkészülési tornák: bár nem osztanak érmet a teljesítményért, mégis sokat jelentenek. A résztvevők megtudhatják, hogy mik a hibáik, miken kellene javítani, valamint azt is, hogy mik az erősségeik, amiket fönt kellene tartani. Az is segíti a fellépőket, hogy nincs teher. Hasznosnak tartom ezeket a lehetőségeket, mert hozzásegítenek a fejlődéshez – mondta Borsi Ferenc. A sajtó érdeklődésére hozzátette: meglepően kimagasló teljesítményeket is hallottak és láttak az est folyamán.

 

A találkozón 14 fellépő válogatását és előadását élvezte a közönség, amelyhez a résztvevők is csatlakoztak a Kamrás zenekar lemezbemutató koncertjén. A szemle főtámogatója a Bethlen Gábor Alap, de a megvalósításhoz hozzájárult a Csoóri Sándor Alap is.

 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A szemlén tömegesen vettek részt a tamburások: fotónkon a péterrévei Pengetős banda (Tóth D. Lívia felvétele)