Az Origo Egyesület és a 3+ Nagycsaládosok Egyesülete közös rendezésében, Fekete Bánov Ágnes ötletgazda ajánlására született kezdeményezés nagy visszhangra talált a topolyai kisgyerekes családok kör...
Topolya
A Topolya melletti Truzsinszki-farmon szombaton kilencedik alkalommal tartották meg a Marhatenyésztők napját, amelynek keretében a mezőgazdasági termelők tanácskozására is sor került. A Kodály Zolt...
Pénteken délelőtt megnyitotta kapuit a pacséri gyógyfürdő, vagy más nevén tófürdő. A szezonkezdés szerénynek nevezhető, az első napon csak néhány tíz fürdőző mártózott meg a 30 fokos vízben. Szomba...
Május 28-án ballagott el 23 növendék a 2015-ben, a zene- és balettiskolák 59. fesztiválján is kiemelt, első díjjal jutalmazott topolyai Alapfokú Zeneiskolából, amelyben a 2014/2015-ös tanévben 310...
A topolyai Film-Múzeum civil szervezet szervezésében tegnap, június hetedikén a topolyai zsidók deportálására és a holokauszt 71. évfordulójára emlékeztek a helyi zsidó temetőben.
A bajsai helyi közösség tanácsának legutóbbi ülésén három lényeges témáról is tárgyaltak a tanácstagok. Lackovics Károly , a tanácselnök arról számolt be a médiának, hogy az ülésen döntés született...