2024. szeptember 11., szerda

Súlyos orvoshiány Topolyán

Általános orvosokra, egészségügyi technikusokra és takarítónőkre van szükség az egészségházban

A Dr. Hadzsy János Egészségház a topolyai önkormányzat segítségével mára megoldást talált a korábbi anyagi jellegű válsághelyzetére, most azonban újabb nehézségek jelentkeztek. Súlyos munkaerőhiánnyal küzdenek, az intézmény meghirdetett álláshirdetéseire alig jelentkeznek – nyilatkozta dr. Kálóczi Dóra igazgatónő.

A Dr. Hadzsy János Egészségház (Herceg Elizabetta felvétele)

A Dr. Hadzsy János Egészségház (Herceg Elizabetta felvétele)

– Annak ellenére, hogy a község segítségével megvan arra a lehetőségünk, hogy szakkádereket alkalmazzunk, még sincsenek jelentkezők a meghirdetett pályázatainkra. A nyár folyamán például két hónapig volt nyitva az álláshirdetésünk egy általános orvosi munkakörre. Akadt ugyan távoli, közép- és dél-szerbiai jelentkező, de amikor kiderült, hogy a munkahelyet a több kilométerre levő falusi rendelőkben is be kellene tölteni, nem vállalták a feladatot. A fiatal orvosok tehát nem szívesen mennek falura dolgozni – tudtuk meg az igazgatónőtől, aki elmondta, hogy elsősorban a Bácskossuthfalva, illetve Pacsér, Krivaja és Felső Roglatica vonzáskörébe tartozó orvosi rendelők küzdenek orvoshiánnyal.

– Sikerült felvennünk egy fiatal kolléganőt Kragujevacról, de pillanatnyilag is nyitva áll az álláshirdetésünk, hiszen további két általános orvosra lenne szükségünk. Persze jó lenne, ha a jelentkező beszélné mindkét nyelvet, de már ez sem kritérium. A fizioterápiás szakorvosunk nyugdíjba vonulása után elég sokáig kerestünk szakembert határozott időre, hiszen a továbbképzésen részt vevő kolléganőnk csak jövő év végén jön vissza dolgozni, ez a gond most megoldódott. De nővéreket alkalmaznánk, illetve röntgentechnikusra is szükségünk lenne, mint ahogy takarító személyzetre is – tudtuk meg dr. Kálóczi Dórától, akitől az iránt érdeklődtünk, hogy mennyire nehezíti meg a topolyai egészségház munkáját a szakkáderhiány.

– Nagymértékben megnehezíti a munkánkat, a mentőszolgálat és az általános osztály küzd a legjobban az orvoshiánnyal. Sajnos a szabadságokat nem tudjuk a megfelelő módon megszervezni, ami további problémákat okozhat az intézményben. Enyhe könnyítés, hogy most már a betegszabadságon tartózkodó egyének helyére tudunk alkalmazni helyettesítést. Ami még probléma, sajnos a fiatal orvosainkat sem tudjuk szakosításra küldeni, mivel a helyükre a törvény nem ad lehetőséget arra, hogy helyettesítést alkalmazzunk. Várhatóan januárban lép életbe az új egészségügyi törvény, és reményeink szerint ez már lehetőséget ad a szakosításon részt vevő orvosok meghatározott idejű pótlására – ismertette az igazgatónő, aki a szakkáderhiány mellett az orvosi eszközök elavultságát is problémaként említette, illetve a mentőszolgálat gépparkjának a hiányosságairól is szólt.

– A gépparkunk és bizonyos egészségügyi eszközeink elöregedése napi szintű kihívás elé állít bennünket. Gondolok azokra a gépjárművekre is, amikkel az orvos, illetve a nővér közlekedik a falvakban, illetve Topolyán. Kiszolgált mentőautóink sűrűn javításra szorulnak. Nagyon jó lenne, ha e téren is segítséget kapnánk magasabb szintekről, mivel Topolya község hatalmas területét fedi le a sürgősségi szolgálatunk, 30 ezer lakost érint. Emellett az autópálya bizonyos szakasza is a mi felelősségünk. Nagy problémát jelent az, hogy súlyos balesetek alkalmával a különböző irányvonalú sávokat nem teszik átjárhatóvá az illetékesek, ezért a rohamkocsijainknak hosszú, és az életmentés szempontjából felesleges kilométereket kell megtenniük az adott lejáróig, mire a helyszínre érnek. Ugyanakkor a mentőautóink a községünk lakosságát érintő betegszállítási feladatokat is ellátják Topolya mellett Szabadka, és Újvidék irányába. Naponta szállítjuk a krónikus vesebetegeket dialízisre, ami szintén leterheli a kapacitásainkat – összegezte az intézményt érintő problémákat a dr. Hadzsy János Egészségház igazgatónője.