2024. szeptember 14., szombat

Mindenki találkozott J. E.-v

Irodalmi vetélkedő Topolyán Juhász Erzsébet nyomában

Topolyán 2017-et Juhász Erzsébet-emlékévnek nyilvánították. Az írónő születésnapján, áprilisban indult programsorozat tegnap, a középiskolások részére megrendezett irodalmi vetélkedővel folytatódott, amelynek fő szervezője a helybeli Juhász Erzsébet Könyvtár volt.

Fotó: Benedek Miklós

Fotó: Benedek Miklós

A rendezvény a Mindenki mindenhol egyszer találkozhat J. E.-vel címet viselte, és a résztvevőknek az írónő Senki sehol soha című prózakötetének ismeretében kellett bejárniuk a műben szereplő helyszíneket, és különböző feladatokat megoldaniuk. A vetélkedőn 12 ötfős csapat vett részt, nyolc a Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Iskolából, valamint négy a Mezőgazdasági Iskolából. A játék koordinátora, a könyvtár munkatársa, Nagy Emese lapunk kérdésére elmondta, hogy a diákoknak a már említett kötet 10 helyszínét kellett bejárniuk, és mindegyik helyszínen egy-egy QR-kód várta a versenyzőket, amelyek mindegyike egy feladványt tartalmazott, aminek a helyes megoldása a következő helyszínre irányította a csapatokat. A feladatok között portré-, kereszt- és képrejtvények egyaránt szerepeltek, valamint a versenyzőknek egy feladatlapot is ki kellett tölteniük.

A vetélkedő délután három órakor eredményhirdetéssel zárult. A csapatok teljesítményét a gyorsaság és a pontosság alapján pontozták. Ennek eredményeképp a harmadik helyet az ADEEC, míg a második helyet az Elitek csapatának sikerült megszereznie. A fődíjat a Szabó Orsolya, Krenc Annamária, Végel Márk, Zabos Aurél, Valtner Tamás összetételű Gimisták nevet viselő csapat nyerte meg. Az eredményhirdetést követően Valtner Tamás elmondta:

– A verseny nagyon izgalmas volt, mindannyiunknak nagyon tetszett. A könyvet elolvastuk, és úgy gondolom, hogy ennek köszönhetően sikerült megszereznünk az első helyet. A rejtvények némelyike megizzasztott bennünket, de azt hiszem, hogy aki egy kicsit is rákészült a versenyre, annak izgalmas tudott lenni, és örömmel, könnyedén meg tudta oldani ezeket a feladatokat. A csapatunkban három topolyai is volt, és nagyrészt ismertük is a helyszíneket, és most már azt is megtudtuk, hogy hol élt Juhász Erzsébet. Számomra a legnehezebb feladvány az egyik képrejtvény volt, illetve érdekes volt a múzeum felkutatása is, ugyanis a QR-kód az emeleten volt, és erre nézve nem kaptunk külön utasítást.

A résztvevő csapatok ajándékait a Smartcom, a Metalo-Coop, a Solymosy Könyvesház és a Forum Könyvkiadó biztosította.