2024. szeptember 13., péntek

Várja vendégeit a pacséri gyógyfürdő

Értékes gyógyvíz, szép környezet, tavalyi árak

A múlt évi szolgáltatásokkal és árakkal várja látogatóit a június első napján megnyílt pacséri tófürdő. Az egyelőre még szürke színű víz a tapasztalatok szerint egy-két hét múlva nyeri el a megszokott lilás-rózsaszínes árnyalatát, de minden más jótékony összetevője – a só- és illattartalma – változatlan. Szombathy Zoltán, az üzemeltető és a munkálatokat irányító helyi közösség tanácsának elnöke elmondta, hogy a termálfürdő az egész falu számára óriási lehetőségként kezdte meg működését 2014-ben, az idén pedig mihamarabb igyekeznek a látogatók rendelkezésére bocsátani a fedett és zárt részt, illetve a kisgyermekes családok számára kialakítani egy szabadtéri játszóteret, amelynek a munkálatai elsősorban anyagi tényezők miatt késnek, de haladnak a cél felé.

A borongós-esős időjárás ellenére már az első napon is érkeztek vendégek például Szabadkáról, de messzebbről is (kép: Kazinczy Paszterkó Diana)

A borongós-esős időjárás ellenére már az első napon is érkeztek vendégek például Szabadkáról, de messzebbről is (kép: Kazinczy Paszterkó Diana)

– A körülbelül 700 négyzetméter összterületű zárt épületben 200 négyzetméteres medence várja majd – feltehetően ősztől – a gyógyulni vágyó vendégeket a téli hónapokban is. Nyaranta pedig a már eddig is megszokott és kedvelt 2000 négyzetméteres szabadtéri tófürdő is kikapcsolódást nyújthat. A zárt részben a téli hónapokban padlófűtéssel igyekszünk majd megteremteni a kellemes hőmérsékletet, itt ülőfürdő és 35 Cº-os víz várja a gyógyulni vágyókat. Az úszásra is alkalmas tóban a kicsit hűvösebb, 30 Cº-os víz az, ami az esetleges intenzív mozgás közben az egészséget szolgálja. A fedett részben egy hűvösebb szaunát alakítunk majd ki a légzőszervi megbetegedéssel küzdő gyermekekre is gondolva, illetve egy magasabb hőmérsékletűt az ezt igénylőknek. Részét képezi továbbá a munkafolyamatnak még egy konyhahelyiség kiépítése is, hogy egy kis lángossal, palacsintával, sült burgonyával tudják csillapítani éhségüket a vendégeink – tette hozzá a helyi közösség tanácsának elnöke.

A pacséri fürdő népszerűsége iránt érdeklődve megtudtuk, hogy pontos számításokat ugyan nem végeztek, de hozzávetőlegesen 10.000 „turistát” csalogatott eddig a faluba egy-egy idény alkalmával. A „pacséri tenger” egyre fokozódó jó híréről árulkodik még az is, hogy az elmúlt hetekben rengeteg telefonhívást kaptak Dél-Szerbiától Magyarországig, hogy mikor nyitja meg végre a kapuit. Az elmúlt évek tapasztalata pedig azt mutatja, hogy nagyon sok vendég szeretne a faluban több időt eltölteni, és sokan érdeklődtek már szálláslehetőségek iránt. Mivel az önkormányzat erejét az elmúlt időszakban szinte teljes mértékben lefoglalta a fedett medence építése, ezért más jellegű fejlesztéseket – anyagi és emberi kapacitás híján – nem tudtak kieszközölni, magánkezdeményezéseknek köszönhetően azonban az idei évtől több apartman is várja már a vendégeket.

–Több külföldi vagy csak távolabbról érkezett egyén vásárolt a faluban házat, információink szerint vagy a saját részére, vagy azért, hogy kiadja fürdővendégeknek. Én minden pacsérit arra biztatok, hogy ne várják a külső segítséget, útmutatást. Csapjanak le az idegenforgalom nyújtotta lehetőségekre, használják a kreativitásukat. Az igazi falusi vendéglátáshoz egy rendben tartott ház, ha régi is, egy szépen rendezett, takaros baromfiudvar is elegendő, sőt vonzó lehet – mondta Szombathy.

Mint arról már korábban beszámoltunk, a pacséri gyógyfürdő sós, meleg vize elsősorban az ízületi és a bőrbetegségekre van nagyon jó hatással, illetve a légzőszervi panaszokkal kapcsolatban is kedvező. Ezt nemcsak szakemberek állítják, hanem az elmúlt években visszatérő és elégedett vendégek is alátámasztják.