2024. szeptember 13., péntek

Petrőci győzelem a Topola 2017-en

A topolyai nyári kispályás labdarúgótornának nagy hagyománya van, a megmérettetés korábbi fénye azonban a kétezres évek második felében megkopott, olyannyira, hogy az elmúlt két évben nem is szervezték meg.

A Topola 2017 bajnokcsapata, a Lampone Meridian (Benedek Miklós felvétele)

A Topola 2017 bajnokcsapata, a Lampone Meridian (Benedek Miklós felvétele)

A bajnokságot az idén feltámasztották, és a szervezők mindent elkövettek, hogy visszaadják régi fényét. A torna visszatérése nagyszerűen sikerült, és a topolyaiak tizenegy napon keresztül kísérhették figyelemmel a mérkőzéseket a Dositej Obradović Gimnázium és a Közgazdasági Iskola pályáján. A Topola 2017 elnevezésű tornán a futsal szabályainak megfelelően 4+1-es felállással játszottak a csapatok. A bajnokságban Vajdaság 17 településéről 24 csapat vett részt. A torna a csoportkör küzdelmeivel kezdődött, a csapatok nyolc háromcsapatos csoportban mérték össze erejüket. Ezt követték a nyolcaddöntők, majd az elmúlt héten a negyed- és az elődöntőket követően a harmadik helyért folytatott csata és végül a döntő következett.

A döntő estjére igazi fesztiváli hangulat alakult ki a lelátókon. Az ülőhelyek már a bronzmérkőzés előtt megteltek, és a közönség az apatini Česma Invest és a Krivaja FC csatája alatt is hangosan buzdította a játékosokat. A mérkőzés 2:2-es döntetlennel végződött, majd következtek a büntetők, aminek során a krivajaiak mindkét kísérletéből gól született, miközben az apatiniak a három kísérletükből csupán egyet tudtak értékesíteni, így a képzeletbeli dobogó harmadik fokára a Topolya községhez tartozó település csapata állhatott fel.

A bronzmérkőzés után egy gálamérkőzés következett: az egyik oldalon neves topolyaiak szerepeltek, ellenfelük pedig sztárokból álló csapat volt, többek között a népszerű Montevideo, Bog te video! című hazai sorozat szereplői, készítői, ugyanakkor az olimpiai bajnok birkózó Davor Štefanek is megcsillogtatta focitudását. A mérkőzést végül a sztárok csapata nyerte meg 1:0-ra.

A döntőt a bajmoki Agrarpromet és a legnagyobb esélyesnek tartott petrőci Lampone Meridian csapata vívta. Utóbbiakról tudni kell, hogy tavaly ez a csapat nyerte meg a Jelen-kupát, ahova a topolyai torna győztese az idén is kvalifikálta magát. A két csapatban korábbi és jelenlegi országos válogatott futsal- és futballjátékosokkal is találkozhattunk, így minden adva volt a színvonalas játékhoz. A mérkőzés meglepetésre az Agrarpromet góljával kezdődött, de már az első percekben látszott, nehéz dolguk lesz, ha meg akarják őrizni az előnyüket. A Lampone csapata hamarosan egyenlített is, és húsz percnyi játék után már 4:3-as vezetéssel vonultak el szünetre. A második félidő elején úgy tűnt, bebiztosították a győzelmüket, hisz néhány perc leforgása alatt 6:3-ra módosult az eredmény. Ezután a bajmokiak feltámadtak, és 6:5-re megközelítették ellenfelüket, egyenlíteni azonban nem tudtak, sőt, a Lampone játékosai a mérkőzés végén egy üres kapus góllal beállították a 7:5-ös végeredményt.

A torna legjobb játékosának járó elismerést Slobodan Rajčević, a bajnok játékosa érdemelte ki, a legjobb kapus az Agrarpromet hálóőre, Nikola Banjanin lett, a legjobb góllövő pedig a 9 találatig jutó krivajai Nemanja Ćirić.

A mérkőzést követően a torna szervezői nevében Milan Janus, a helyi önkormányzat sport- és ifjúsági ügyekkel megbízott tanácstagja kifejtette:

– Egy olyan rendezvényt hoztunk össze, amire eddig nem volt példa Topolyán. A polgárokkal való egyeztetés nyomán úgy döntöttünk, hogy a helyi önkormányzatnak és a községi sportszövetségnek kell megszerveznie ezt az eseményt. Igyekeztünk, hogy a torna minél magasabb színvonalú legyen. Úgy gondolom, több mint tisztességes nyereményalapot sikerült létesítenünk, és a körülményeket is igyekeztünk feljavítani, például felújítottuk a nézőteret és megerősítettük a világítást. Úgy érzem, mindenki elégedett lehet a látottakkal – fogalmazott a tanácstag.