A Sinka–Szakács házaspár egyik fiukkal
A bácsfeketehegyi házaspár kálváriája néhány hónapja kezdődött, de minden jel szerint nagyon nehéz időszak vár a családra.
Tíz évvel ezelőtt jöttek haza Németországból a bácsfeketehegyi Sinka–Szakács házaspár apai ági szülei, vagy hogy egészen pontosak legyünk, Sinka István édesanyja és mostoha apja. Csantavéren éltek nyugdíjasként és időnként, ahogy illik, segítették is a fiatalokat, hisz mindketten munkanélküliek. Nemrégiben meghalt azonban István mostohatestvérének édesanyja, s mivel Csantavéren voltak, és a mostohatestvér haza sem jött édesanyja temetésére, az apát pedig ápolni kellett, úgy egyeztek meg, hogy az idős ember, aki skizofréniában betegedett meg, a megegyezés szerint a mostohagyerekeknél legyen, s a hatóság Sinka Szakács Snežanát ki is nevezte az idős ember gyámjának.
A család, mivel bővült a létszámuk, vett egy új házat, ahol az idős beteg embernek is lett volna komótosan helye, de a ház megvételét a németországi nyugdíjból tervezték, és így is törlesztették, azzal, hogy természetesen mindent megbeszéltek az idős ember vér szerinti lányával, és ő jóvá is hagyta ezeket az intézkedéseket.
A nyáron azonban fordulat állt be. A leány hazajött Németországból, és néhány napi együttlét után „visszakövetelte” az apját, vagyis kérte mostohatestvérének gyámsága alóli felmentését. Olyat is mondtak, hogy azért, mert bántalmazzák az idős, beteg embert, de ezt természetesen nem tudták bizonyítani. A hatóság, a szociális ügyosztály végül is a vér szerinti gyereknek ítélte a gyámságot, amit Sinkáék el is fogadtak, de utána a bajok sokasága zúdult rájuk, s már bánják, hogy olyan simán lemondtak mindenről.
–Eredetileg azt akartuk, hogy úgy bővítsük a háztartást, hogy a tata nyugdíjából veszünk egy másik házat, és meg is egyeztünk a tulajdonossal, hogy részletekben fizetjük. A lányával is beszéltünk, hogy ha úgy akarja, a tata nevére íratjuk a házat, hogy e körül ne legyen gond, de a lány azt mondta, írassam csak nyugodtan a saját nevemre. Ez nyilván hiba volt, mert úgy nézett ki, hogy el akarjuk venni az idős ember minden vagyonát – mondja Snežana, aki váltig állítja, hogy az egész vállalkozásba csak azért kezdtek bele, mert gyarapodott a család, és szükség volt a bővítésre.
Most tehát nemcsak az a baj, hogy nem ápolhatják a beteget, hanem az is, hogy viselniük kell a vállaltak következményeit, vagyis rendszeresen fizetniük kellene a megvásárolt ház részleteit, de mivel ezzel késnek, a tulajdonos az egyik hirdetőújságban máris újra meghirdette a ház eladását, tetejébe az idős ember vér szerinti lánya körülbelül annyit követel féltestvérétől, mint amennyit a házért eddig odafizettek.
A házaspár jobb híján az önkormányzathoz fordult segítségért, de mint Csóré Róbert polgármestertől megtudtuk, ő az ügyet a szociális ügyosztály elé utalta, hisz más megoldás nem is mutatkozott, de mint bebizonyosodott, szociális segélyre nem jogosultak.
Munkanélküliek, így valószínűleg hamarosan nagyon nehéz helyzetbe kerül a házaspár a három iskoláskorú gyerekkel, és úgy tűnik, hogy ezért valójában senki sem okolható. Az lett volna a legjobb, ha a féltestvérek között lett volna kellő összhang, és úgy történtek volna a dolgok, ahogyan azt anyagi vonzataival együtt megtervezték.
