2024. december 22., vasárnap

A Télapó Zentagunarason járt

Az Armida Nőszervezet idén is megszervezte a cipősdoboz-akciót, igaz, ez alkalommal már nem cipősdobozban adták át az ajándékokat. Kádár Krisztina, az Armida koordinátora elmondta, hogy a hétvégén megtartott program során 158 csomagot osztottak ki a gyerekeknek.

– A falubeli gyerekek 10 éves korig kaptak csomagot az akció keretében. A különböző korosztályú gyerekeket különböző időpontokban vártuk a tájház udvarában. Itt a Télapó és manók várták őket, akiktől elkapták az ajándékot. Minden gyerek örült az ajándékoknak, amelyek a falu lakosságának köszönhetően nagyon szépre sikerültek. Két nap alkalmával gyűjtést tartottunk a piacon, utána pedig a könyvtárba és a helyi közösségbe lehetett behozni adományokat. Volt, aki pénzt ajánlott fel, amiből édességet, játékot vásároltunk, így mind a 158 csomag tartalmas volt – mondta a koordinátor, majd arról is szólt, hogy az Armida akcióját a helyi lakosok mellett támogatta a Magyar Nemzeti Tanács, Topolya község önkormányzata és a zentagunarasi helyi közösség.

Az Armidának az idén már nem lesz saját programja, de részt vesznek a falu karácsonyi ünnepségén, amelyre december 20-án, szerdán 18 órakor kerül sor a művelődési ház előtt. Itt forró teával, forralt borral és zsíros kenyérrel várják a kilátogatókat, és lesz egy külön érdekesség: feldíszített traktorok fognak felvonulni. 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A Télapó a zentagunarasi gyerekekkel (Forrás: Armida)