2024. december 22., vasárnap

Tóth Ferencre emlékeztek Topolyán

A Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ szervezésében megtartották a 14. Tóth Ferenc Vers- és Prózamondó Szemlét. Az esemény előtt megkoszorúzták a topolyai költő, drámaíró, néprajzkutató és tanár emléktábláját, illetve a Nyugati temetőben található sírját. A rendezvényre Vajdaság egész területéről érkeztek általános és középiskolások, akik a szemle szabályaival összhangban két szöveggel – egy az egyetemes magyar irodalomból, egy pedig a vajdasági magyar irodalomból került ki – léptek a zsűri elé.

– Tóth Ferenc jelentős írói hagyatékot hagyott ránk, ugyanis 4 verseskötete is megjelent 1961 és 1980 között. Fontos, hogy ilyen módon is megemlékezzünk róla. A verseny nemcsak Topolyán, hanem Vajdaságban is jelentős, mivel az egész területéről érkeznek versenyzők, a gyerekek és a tanárok is gondosan készülnek minden évben. Ezt az is bizonyítja, hogy tavaly mintegy 100-an vettek részt a szemlén, az idén valamennyivel kevesebb, 73 tanuló jelentkezett, ez a szám is azonban jelentős. Ezért sem véletlen, hogy a Magyar Nemzeti Tanács a kiemelt jelentőségű gyermek- és ifjúsági versenyek közé sorolta a szemlét. Nem tudom, hogy van-e még olyan verseny Vajdaságban, amelyen lehetőségük van versenyezni azoknak a gyerekeknek, akik a magyar nyelvet anyanyelvápolásként vagy környezetnyelvként tanulják. Ebben a kategóriában mindig 10 körüli a létszám, általában Verbászról és környékéről jönnek diákok, az idén Kupuszináról is érkezett versenyző, de volt már Óbecséről is. Tehát akik ezzel foglalkoznak, azok igenis számot tartanak a szemléről, s ha a gyerekeknek van olyan affinitásuk, hogy verset mondjanak nem az anyanyelvükön, vagy anyanyelvápolásként tanulják a magyart, akkor ez nagyon jó lehetőség számukra – mutatott rá Kisimre Szerda Anna, a Kodály Zoltán MMK elnöke.

A gyerekek előadásait a Bánov Erzsébet nyugalmazott magyartanár, Jankovics Andrea színművész, Plohl Krisztina könyvtáros, Fehér Farkas Hajnalka, a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének tagja, Sirmer Zoltán színművész és Szabó Rebeka, a Szép Magyar Beszéd Verseny Kazinczy-érmese alkotta zsűri bírálta el. A versenyzők közül többen rutinos, visszatérő szavalóként járnak a versenyre, a topolyai Benei Rebeka, aki a középiskolások kategóriájában indult, csaknem kilencedik alkalommal vett részt a szemlén.

– Most Kányádi Sándortól a Vannak vidékek – Előhang, illetve Bíró Tímeától Moldva részletét hoztam. A Vannak vidékeket egy emlékműsorban is mondom, ez nagyon megtetszett, ezért úgy gondoltam, hogy itt is el kell mondanom. A Bíró Tímea-szöveget a felkészítőtanárom ajánlotta, kiválasztottam belőle egy olyan részletet, ami nagyon megfogott.

A résztvevők köszönőlevelet kaptak, valamint a legjobbak könyvjutalomban részesültek. A Kodály Zoltán MMK rendezvényén a Szekér Színház is vendégszerepelt Bolond Istók című előadásával.

Az MNT kiemelt jelentőségű gyermek- és ifjúsági versenyét a tartományi oktatási titkárság, a Nemzeti Kulturális Alap és Topolya község önkormányzata támogatta.

Az általános iskolások korcsoportjában a következők részesültek első helyezésben: az 1. és 2. osztályosok csoportjában Móricz Fruzsina (felkészítő pedagógus Aranyos Valéria, Szabadka, Jovan Mikić iskola), a 3. és 4. osztályosok csoportjában Sörfőző Dorka (felkészítő pedagógus Molnár-Krekity Olga, Topolya, Kodály Zoltán MMK), az 5. és 6. osztályosok csoportjában Kólity Máté (felkészítő pedagógus Bilicki Renáta, Zenta, Thurzó Lajos iskola), a 7. és 8. osztályosok csoportjában Rózsa Kincső (felkészítő pedagógus Molnár-Krekity Olga, Topolya, Kodály Zoltán MMK), a környezetnyelv, anyanyelvápolás kategóriában pedig Afić Laura (felkészítő pedagógus Hugyik Kanyó Valéria, Kúla, Petőfi brigád iskola).

A középiskolások korcsoportjában első helyezésben részesült Benei Rebeka (felkészítő pedagógus Molnár-Krekity Olga, Topolya, Kodály Zoltán MMK) és Zakinszky Regina (felkészítő pedagógus Molnár-Krekity Olga, Topolya, Kodály Zoltán MMK).

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A díjazottak egy csoportja (Facebook/Szél Tipold Lidia)