Kreatív és izgalmas programok színhelye az idén is a topolyai jégpálya. A jeget és a korcsolyákat ingyenesen vehetik birtokukba a téli sport kedvelői, amikor arra az időjárás lehetőséget ad. Fekete Bánov Ágnes, a helyi közösség végrehajtó bizottságának elnöke elmondta, hogy a létesítmény üzemeltetése összefogásból valósul meg, mert a Topolya község önkormányzatának támogatásából fenntartott terep a helyi közösség, Topolya Község Művelődési Háza és a Komgrad Kommunális Közvállalat jóvoltából üzemel. A programok lebonyolításában pedig közreműködnek az intézmények, többek között a Juhász Erzsébet Könyvtár, a Családfa civil szervezet, a TSC csapata, a topolyai motorosok és a tűzoltóság. A jégre és a jég mellé szervezett programok célja elsősorban, hogy a téli szünidőt a gyermekek tartalmasan és a szabad levegőn töltsék.
– A téli vakáció idején kevesebb a gyermekeket és az ifjúságot célzó, szórakoztató és oktató jellegű tábor a községünkben, ezt az űrt igyekszik betölteni a korcsolyapálya, amikor az időjárás arra lehetőséget ad, és üzemel. Délelőtt a kisebbek élvezhetik a korcsolyaiskolát, esténként pedig a már korcsolyázni tudó kiskamaszok és az ifjúság veheti birtokába a pályát. Egyébként minden este 50 korcsolya bérelhető ki ingyenesen egy órára, és mindegyik folyamatosan le van foglalva. Ezenkvül még saját korcsolyával is a jégre lehet menni, tehát általában telt ház van – tudtuk meg Fekete Bánov Ágnestől, aki azt is elmondta, hogy az idén 2,5 méterrel szélesebb a pálya. A terep nagyobb, a korcsolyázók jobban elférnek, és ennek köszönhetően kevesebb az ütközés közöttük, azaz csökkent a baleset veszélye.
– Minden héten zajlik valamilyen program a gyerekeknek és az ifjúságnak, valamint a felnőtteknek is. Ebben pedig partnereink segítenek, például ma a Juhász Erzsébet Könyvtár tartja meg Pingvinszeretet elnevezésű, magyar nyelvű e-mesefoglalkozását, amelyre a 4–10 éves korosztályt várja 16 és 17 óra között. Pénteken pedig ugyanezt tartja meg szerb nyelven az óvodások és a kisiskolások számára. A téli rajzpályázatunkra pénteken 12 óráig lehet leadni az alkotásokat, a beérkezett munkákból 21-én 18 órakor nyílik kiállítás a Művelődési Ház galériájában. Szombaton a motorosok látogatnak el a pályára, és 16 órakor teát és más finomságot osztogatnak. Január 13-án, hétfőn 17 és 19 óra között Bimbó bohóc és a hajtogatott lufijai töltik be a korcsolyapályát és a mellette levő területet. Az idősebbeket 17-én, pénteken retró diszkóba invitáljuk, forralt bor várja a vendégeket. Végül a Művelődési Ház jóvoltából szünidőzáró bulit is tartunk – nyilatkozta a helyi közösség illetékese.
TUDNI KELL ELESNI ÉS FELÁLLNI
A korcsolyapályán az idén is el lehetett sajátítani a „jégen siklás tudományát”, Sztánkó Árpád másodszor vállalta három váltásban a négynapos korcsolyaiskola lebonyolítását.
– Ezúttal is három 70-80 gyermeket számláló csoportba osztottuk be az órákat. Az első két csoport már decemberben betelt a jelentkezőkkel. Vannak iskolások és óvodások is Topolyáról és a környező településekről. Tavaly több mint 200-an végezték el a korcsolyaiskolát. Többnyire olyan kezdőkkel foglalkozom, akik szeretnék elsajátítani az alapokat. Az első dolog, amit megtanítok az az esés „tudománya”, és hogy hogyan kell felállni. Ugyanis az a jégen az egyik legnagyobb trauma, ha valaki elesik, és bepánikol, hogy nem tud felállni. Ez után következik az egyenes vonalú korcsolyázás, majd a fordulás és a hátrafelé siklás, a fékezés, a lassítás – nyilatkozta a korcsolyaoktató.
Nyitókép: A jégen fontos a testtartás, azaz az egyensúly – mutatja Sztánkó Árpád oktató (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)