2025. március 26., szerda

Empátiafejlesztő foglalkozás Zentagunarason

A zentagunarasi általános iskola negyedik osztályos tanulói a topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár által szervezett interaktív mesefoglalkozáson vettek részt, amelyet a helyi fiókkönyvtárban tartott meg Nagy Emese gyermekkönyvtáros. A Robot elnevezésű empátiafejlesztő foglalkozás az autizmussal élők iránti megértés erősítésének jegyében zajlott.

– A gyerekeknek a könyvtárban meg kellett keresni egy robotot, aminek kezében egy cetli volt. A papíron le volt írva, hogy melyik polcon és hanyadik sorban található a Robot című könyv. A kötetből elolvastuk a mesét, amelynek főszereplője egy autista kisfiú, akinek osztálytársai azt hitték, hogy ő valójában robot. Ezután beszélgettünk az autizmusról, hogyan viselkednek az autista gyerekek, valamint arról is, hogy az autizmus nem betegség, hanem állapot. A beszélgetést követően A kicsi robot elnevezésű ügyességi és reakcikókészség-fejlesztő játékot játszottunk. A foglalkozás végén pedig legóból kellett építeniük a gyerekeknek. Az építőkockák fejlesztik a helyzetfelismerést, a motorikus képességet, a logikát, és jó hatással van a kreativitásra is – nyilatkozta Nagy Emese.

A foglalkozás a magyarországi Liget Műhely Alapítvány támogatásával valósult meg.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Juhász Erzsébet Könyvtár