2024. szeptember 10., kedd

Tarolt a Topolyai Zeneiskola

Számos hazai és nemzetközi versenyen bizonyítottak a diákok

Tartalmas és eredményes tanévet tudhat maga mögött a Topolyai Zeneiskola, hiszen hazai és nemzetközi versenyeken is megállta a helyét, ebben a tanévben 60 diákjával ért el rangos helyezést. A nyári szünidőben pedig tartományi támogatásból felújítják, illetve bővítik a tanintézmény topolyai székházának tetőszerkezetét.

Diósi Rózsa igazgatónő elmondta, hogy a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási, és Nemzeti Kisebbségi- Nemzeti Közösségi Titkárságtól 4 millió 800 ezer dinár értékben kaptak támogatást intézményük tetőszerkezetének a cseréjére, és jelenleg folyamatban van az építkezés közbeszerzési pályázata.

– A tervek szerint az udvar egy részét is befedjük, hogy a bejárati kapualjból a hátsó épületekig is fedett részen lehessen eljutni. Ez különösen esős-havas időjárás esetén nagyon fontos. A Magyar Nemzeti Tanács támogatásáért is hálásak vagyunk, 85 ezer dinár értékben kaptunk útiköltség-térítést, amiből a versenyző diákjainkra fordíthattunk – tudtuk meg a tanintézmény vezetőjétől, aki kiemelte, hogy nagyon tevékeny és rendkívül eredményes időszakra tesz pontot az idei tanévzáró ünnepség csütörtökön.

– Ősszel Szabadkán kezdtük a versenysorozatot, majd remekeltünk a becsei Fantast – Nemzetközi Zenei Versenyen, emellett Pancsován és Paraćinban is, ahonnan a zeneiskolák összesített eredményei alapján az első helyen végeztünk. Továbbá Horvátországból, Romániából, Boszniából, valamint több magyarországi versenyről is rangos díjakkal tértünk haza, zongoristáink, harmonikásaink, hegedű virtuózaink szereztek dicsőséget intézményünknek. Megelégedésünkre a befektetett erő, energia beért, hiszen az idei Topolyai Zenei Napok résztvevői, fellépői is bizonyították, hogy a rendezvény megtalálta a maga helyét a fesztiválok között – hallhattuk az igazgatónőtől, aki kiemelte azt is, hogy a megmérettetések sorában a köztársasági az, ami a leginkább számít, és ahol nagyszerű eredményt ért el többedik alkalommal is Alács Varró Emese, aki első díjjal tért haza, Virág Réka, Brezovszki Márk pedig harmadik díjjal.

– Svan Ernő diákja, Sergej Skeledžija a törökszentmiklósi nemzetközi hegedűfesztiválon tarolt játékával, Csehországban pedig egy rangos világversenyen 3. helyezést ért el. De kiemelhetném Bede Barbarát, aki 10 versenyen kápráztatta el a zsűrit – tudhattuk meg Diósi Rózsától.

Ebben a tanévben 29 végzőst búcsúztat a Topolyai Zeneiskola.

– Végzőseink közül 12-en nagyon szép eredményeket értek el a különböző megmérettetéseken, illetve hárman folytatják tovább a tanulmányaikat zenei középiskolában. Intézményünkben a kishegyesi Brezovski Márk, Csőke András tanulója lett az év diákja, de kiemelhetném Virág Rékát, Pastyik Nórát, és Kolompar Miroslavot, a sikicsi (lovćenaci) Dragana Kovačevićet, illetve Hunyadi Jánost, aki az ütősök részére szervezett versenyeken remekelt – nyilatkozta az igazgatónő, aki elárulta azt is, hogy a Topolyai Zeneiskola kórusa, Dragana Krvavac vezetésével Belgrádban a Fedeho 2019 elnevezésű megmérettetésről 2. helyezéssel és egy különdíjjal érkezett haza a közelmúltban. Egyébként csütörtökön 18 órakor tartja a Zeneiskola a nagy ünnepi évzáró gáláját a moziteremben, amikor kiosztják a versenyeken elnyert diplomákat és köszönőleveleket, illetve a tanárokhoz szóló elismeréseket. Idén sem marad el a topolyai nagytemplomban a tanintézmény humanitárius koncertje, amire ezúttal június 23-án kerül sor.

Ma 18 órai kezdettel tartja felvételi vizsgáját a Topolyai Zeneiskola a leendő zeneovisai és elsősei részére kilencéves korig. Ezúttal 9 szakra várják a jelentkezőket, a zongora, harmonika, hegedű és cselló mellett dobolni, fuvolázni, klarinétozni, illetve gitározni is tanulhatnak a gyerekek, valamint szólóének szakra is lehet jelentkezni. Bővebb információ az oktatási intézmény 024/715-504-es telefonszámán, vagy a Facebook-oldalán, illetve a muzickabtopola.edu.rs honlapon.