2024. szeptember 10., kedd

Tolerancianap a tóparton

A mozgáskorlátozottak érdekérvényesítése a középpontban – A topolyai Kis Bácska Egyesület tizedszer szervezett nemzetközi találkozót

A szklerózis multiplex betegségben szenvedőknek nyújt segítséget, kézműves műhelyfoglalkozásokat szervez, előadásokat tart a topolyai Kis Bácska Egyesület.

Tizennyolc egyesületből több, mint százhúszan vettek részt a topolyai találkozón (Kiss Zoltán felvétele)

Tizennyolc egyesületből több, mint százhúszan vettek részt a topolyai találkozón (Kiss Zoltán felvétele)

Az egyesület 2008-ban alakult, és azóta fontos szerepet tölt be a központi idegrendszert érintő betegséggel küzdők érdekvédelme és segítése szempontjából. Az aktív és célirányos programokon kívül lelki segítséget is nyújt a tagoknak. Azok, akik hasonló problémákkal küszködnek a mindennapok során, sokkal jobban meg tudják érteni egymást, és a legtöbb helyzetben már a tanács, a biztatás, a tapasztalatok megosztása is számít. Az idők során szoros kapcsolat alakult ki előbb a vajdasági egyesületekkel, majd kiépült az együttműködés a szerbiai, azon belül is főként a dél-szerbiai egyesületekkel, de a határon túli kötelékek is megszülettek. Az elmúlt hétvégén immár 10. alkalommal tartottak Tolerancianapot a topolyai tóparton hasonló hazai és külföldi szervezetekkel.

– Ez alkalommal tizennyolc egyesület több, mint százhúsz résztvevővel jelent meg itt, ebben a csodálatos környezetben, a tóparton – nyilatkozta lapunknak Nyeső Paul, a topolyai egyesület elnöke. – Elmondhatom, hogy évről évre minél több hasonló egyesület jelenti be részvételét erre az eseményre. A nulladik napon, csütörtökön egy egészségügyi ismertetőre került sor. Dr. Livija Despenić neurológus főorvos tartott előadást. Tiszteletét tette továbbá a találkozón Jasna Brančić, a szklerózis multiplexben szenvedők tartományi egyesületének elnöke és Frano Renić tiszteletbeli elnök is. Észak-Macedóniából, Horvátországból, Koszovóból, Magyarországról és a Boszniai Szerb Köztársaságból érkeztek vendégeink. Ezek a kapcsolatok természetesen nem csak egy alkalomra korlátozódnak, hanem egész éven át tartanak. Más egyesületek is szerveznek különböző aktivitásokat, ahova minket is meghívnak. Az idei tolerancianapnak az egyik fő célja, hogy felhívja a társadalom figyelmét a mozgáskorlátozottak helyzetére. Sajnos még mindig nagyon sok hely megközelíthetetlen a kerekesszékkel közlekedő betegtársaink számára. Szeretnénk, ha a jövőben ezen a téren is javulna a helyzet. Több érdekes eszmecserére is sor kerül a találkozón, de különböző ügyességi játékokat is kipróbálhatnak a jelenlevők.

Az esemény megszervezéséhez a Köztársasági Munkaügyi Minisztérium, a Topolyai és a Kishegyesi Községi Önkormánzyzat, a Topolyai Helyi Közösségtől és a Bethlen Gábor Alapítványtól is kaptak segítséget.

– Az egyesület berkein belül immár negyedik éve működik a mini-rehabilitációsközpont, ahol fizioterapeutát is foglalkoztatunk. Idei nagy sikerünk, hogy sikerült új helyiséget kapnunk, ahol minden aktivitásunkat egy helyen tudunk megszervezni. Ennek a rendbetétele a közeljövőben fog megtörténni további donációkból, pályázatokból. Őszintén reméljük, hogy egyesületünk az év végéig át tud közltözni ebbe az új helyiségbe. Egyébként a Vöröskereszt a kezdetektől fogva támogatja az egyesületet, rendelkezésünkre bocsátja a helyiségeit. Rajtuk kívül sok más egyesület és vállalat segíti a munkánkat: a cserkészek, a művelődési központok, az Origo Egyesület, a Capriolo cég, és nem utolsósorban a Topolyai Önkormányzat, valamint a község területén működő helyi közösségek is – mondta Nyeső Paul egyesületi elnök.