2024. szeptember 9., hétfő

Krumplit krumplival

Hangulatos, szórakoztató és élményekkel teli hagyomány a topolyai Krumplifesztivál

Mint mindig, ezúttal is a topolyai Tájház udvarán került megrendezésre a nyolcadik Krumplifesztivál, Topolya község Művelődési házának szervezésében. A rendezvény az Élő Tájház elnevezésű rendezvénysorozat szerves része, a résztvevő csoportok pedig már előre jegyzik naptárukba.

A hagyományokhoz híven a Krumplifesztivál idén is jelképes versenyjelleget öltött, fő célja azonban mégis az volt, hogy egy kellemes napot töltsenek el együtt mindazok, akik versenyzőként vagy látogatóként érkeztek a Tájház udvarára. Az öt résztvevő csapat három versenyszámban mérhette össze ügyességét, rátermettségét, tudását. Első versenyszámként a krumplipucoló versenyben jeleskedhetett minden csapat két legügyesebb krumplihámozója. Ezt követte a játék és muzsika három percben elnevezésű zenei kvíz, melynek során dalfelismerés és dalszövegírás volt a feladat. A versenyszámok csúcspontja pedig maga a krumplipaprikás-főző verseny volt, melynek végén négytagú zsűri választotta ki a legjobb, legízletesebb ételt.

Mindehhez nyújtott idén is autentikus környezetet a topolyai Tájház. Nem csak Topolyáról és környékéről, de a határainkon túlról, Erdélyből és Magyarországról érkeztek vendégek, akiknek köszönhetően a Krumplifesztivál híre eljut a határokon túlra is.

A fesztivál hangulatáról ezúttal is kiváló zenészek gondoskodtak: Jovánovity Péter, Szabó András, és Kelemen Zsolt húzták a talp alá valót, valamint a zenei kvízt is ők értékelték.

A versenyszámok összesítése után harmadik helyezettnek hirdették ki a topolyai Nagyapáti Kukac Péter Magyar Hagyományőrző és Néprajzkutató Társulat csapatát. Második helyezést ért el a Tulipán Kézimunkacsoport csapata, a képzeletbeli dobogó első fokára pedig a Nefelejcs Kézimunka Társulat csapata állhatott fel.

A Krumplifesztivál ezúttal is gyermekbarát rendezvény volt. A legkisebbek számára Fekete Edit óvónő tartott foglalkozást, melynek középpontjában szintén a krumpli foglalt helyet.

Annak ellenére, hogy a krumplipaprikás főzése pofonegyszerű dolognak tűnik, ennek az ételnek is vannak fortélyai és szabályai. Arról, hogy miként készül az igazi jó krumplipaprikás, a nyertes csapat vezetőjét, Paul Szikora Erzsébetet kérdeztük. A Nefelejcs Kézimunka Társulat csapata a kezdetek óta részt vesz a Krumplifesztiválon, és minden évben dobogós helyen végez, így ők minden bizonnyal tudják ez egyszerű, ám annál ősibb étel titkát. Kérdésünkre a csoport vezetője a következőképp válaszolt:

- Csapatunkban hölgy tagjai gyakorlott háziasszonyok, így természetesen sokszor főztünk már krumplipaprikást. Nagyon fontosak a hozzávalók, és azok minősége. A hagyma, a só, és a bors adja meg a hagyományos krumplipaprikás igazi ízét. Mi ezeket a fűszereket használjuk, és nem kerül bele semmi olyan fűszer, amelyik nem oda való. Én személy szerint szeretem, ha kicsit csípősebb, így a bors kihagyhatatlan, de ez természetesen ízlés dolga.

Az idei Krumplifesztivál után a jövő évben hasonlóan népes és sikeres rendezvényre számíthatunk.

A Krumplifesztivál megvalósulását a magyar Kormány támogatta.