2024. szeptember 9., hétfő

Kis vegyészek topolyai tábora

A topolyai Tájházban a nyár főként a gyermektáborokról szólt, és a szünidő utolsó napjaiban sem volt ez másként.

Kanyó Anikó tanárnő élményként adja át a kémia rejtelmeit (Sihelnik Ágnes felvétele)

Kanyó Anikó tanárnő élményként adja át a kémia rejtelmeit (Sihelnik Ágnes felvétele)

Augusztus 22-e és 24-e között került megrendezésre a Kis Vegy-Ész tábor, amely ezúttal a felsős tanulók részére szerveződött. A tábor célja az volt, hogy felelevenítse a már megszerzett kémiai tudást, kedvet csináljon a tantárgyhoz azoknak, akik esetleg tartanak tőle, illetve kézzelfoghatóbbá tegye a tanultakat látványos kísérletek segítségével. A gyerekek Kanyó Anikó tanárnő vezetésével olyan hétköznapi reakciókkal ismerkedtek meg, amelyeket akár otthon is elvégezhetnek, illetve amikhez a szükséges anyagok valamennyi háztartásban hozzáférhetőek. Így például a szóda-bikarbóna, az ecet, az olaj, a tej, a víz, a fogkrém vagy a mosogatószer. A táborozók megfigyelhették többek között az élesztő erjedését, és azt, hogy miként reagál a keverék arra, ha ecetet öntenek bele. Klorofillt vontak ki zöld növényekből, és megállapították, hogy a levél hogyan változtatja a színét hő hatására. A pálinkafőzés vegyi folyamataiba is betekintést nyerhettek, valamint krumpliból keményítőt vontak ki. A tábor utolsó napján az olvadást mályvacukor sütésével demonstrálták, amely nem csak kémiai szempontból volt érdekes, mivel a megsütött mályvacukrot meg is ették. A foglalkozások közötti szünetekben érdekes játékok és vetélkedők zajlottak. A családias hangulatban eltöltött, tudománnyal tarkított három nap után a táborlakóknak maradt még egy kis idejük a pihenésre, de az iskolakezdést már tanulásra hangolva várhatják.