2024. szeptember 13., péntek

Alkotótábor a művésztelepen

Zsáki Istvánt, a Topolyai Művésztelep vezetőjét kérdeztük

A felület, a struktúra volt a témája a Topolyai Művésztelep őszi táborának. A három éve igényesen felújított, az idén aszfaltozott úttal ellátott alkotóház aktuális táborában szeptember végén egy héten át folyt a munka. Zsáki István, a művésztelep vezetője elmondta, hogy az idei téma azért került előtérbe, mert a kép lényege a megfestett felület sajátos értelmezésében rejlik.

– Sajnos egy-egy művésztelep megszervezése előtt kompromisszumot kell kötni, bármennyire is szeretném, hogy valamennyi kedves barátom jelen legyen, ezt lehetetlen kivitelezni, mivel 16 férőhelyünk van. Ezúttal arra törekedtem, hogy minél több város és kisebb település képviseltesse magát Pécsről, Kaposvárról, Hollandiából. A Topolyai Művésztelep a természet közeli helyszínéből adódóan a nyugalom oázisa. Az én elképzelésem az, hogy ha már eljön egy művész alkotni, akkor azzal szeretne foglalkozni és nem mondjuk kirándulással vagy más dologgal. Kellemes ismerős társaság, kiegyensúlyozott, nyugodt alkotói légkör jellemzi ezt a csapatot is, mint általában a Topolyai Művésztelep találkozóit – mutatott rá Zsáki István, aki elmondta azt is, hogy a Topolyai Művésztelep az utóbbi időben a Művelődési Ház keretében működik és korábban, évtizedekkel ezelőtt, nagy hatással volt a község jellegzetes épületeinek művészeti arculatára – emlékezett vissza Zsáki István.

– Talán a 70-es évekből származik a művésztelep sokáig hivatalosan is alkalmazott elképzelése, hogy középületet nem lehet megvalósítani külső vagy belső képzőművészeti kompozíció nélkül. Remélem, hogy ezt a szemléletet ismét átveszik a városatyák, mert nélküle nem lenne ilyen szép a posta, a gimnázium épülete Topolyán. Sajnos az egykori szálloda épületében ezek a mozaikok tönkre lettek téve – mutatott rá Zsáki István.

A topolyai alkotóház októberben szervez még egy gyors léptékű, létszámában nagyobb, egyhetes barátkozást is az idén. Mint a művésztelep vezetője elmondta, ezúttal inkább az akvarelltechnika köré szerveződik a munka, de persze nyitott lesz az olajjal alkotók számára is.

– Az az elképzelésem, hogy az idei második találkozót a fiataloknak szentelem. Van több ígéretes ifjú alkotó is Topolyán, azt remélem, hogy közülük egyszer majd átveszi tőlem valaki a szervezés feladatát. Ez a következő telep egy olyan munka lesz, amit inkább szeretném megfigyelni, mint koordinálni – hangsúlyozta Zsáki István.