2024. szeptember 13., péntek

Ovis öröm Pannónián

Polgármesteri látogatás a gyermekhét alkalmából

Topolya polgármestere az elmúlt évek szokásához híven a gyermekhét alkalmából a Bambi Gyermekintézmény vezetőjével meglátogatta a község egyik óvodáját.

A Bambi keretében Topolya község 13 településén 39 csoportban foglalkoznak összesen 765 kisgyermekekkel, ebből körülbelül 250-en jövőre iskolások lesznek. Az idén Kislinder Gábor községi elnök és Fényszárosi Fekete Tímea igazgatónő a pannóniai Tigriske csoport kicsinyeit örvendeztette meg édesség- és játékcsomaggal.

Kislinder gratulált a gyermekeknek az ebből az alkalomból összeállított és előadott produkciójuk után.

– Igyekszünk egyeztetni az óvodapedagógusokkal, hogy mire is van szüksége annak a csoportnak, ahova ellátogatunk. A válasz általában az, hogy játékra, hiszen ez az, ami a legtöbbet forog kézen, és az a legjobb, ha ez az eszköz a tanulást is segíti, ez volt az elsődleges szempont a látogatásunk alkalmával. Az idén egy kis település kis óvodájára esett a választásunk – nyilatkozta Topolya polgármestere. Fényszárosi Fekete Tímea, a Bambi igazgatónője elmondta, hogy a gyermekhét alkalmából jelentős összeggel támogatja őket a község, hasznos játékok vásárlására igyekeznek majd fordítani ezt a pénzt.

– Természetesen didaktikus jellegű és csoportos foglalkozásra lehetőséget adó játékok vásárlását tűztük ki célul. Elsősorban a gyerekek finommotorikus mozgását és szókincsét fejlesztő eszközökre gondoltunk. A gyermekhetet igyekszünk változatos programokkal tartalmasabbá tenni. A színházban előadásokat látogattunk, ismerkedtünk a könyvtárral, palacsinta- és játék- vagy például tombolanapot szervezünk. Csütörtökön a község valamennyi ovijában futóverseny zajlik a boldogabb gyermekkor jegyében – immár hagyományosan a Vöröskereszt községi szervezetének támogatásával. Pénteken az óvodapedagógusok a saját elképzelésük szerint gazdagítják a gyermekheti foglalkozásokat, a hétvégén pedig családi jellegű programokkal zárjuk az akciót.

Pannónián 12 ovis gyermek örült meg az ajándékoknak. Közülük öten lesznek jövőre iskolások. Dejan Terzin óvodapedagógus 12 éves munkatapasztalatával elmondta, hogy rendkívül jó dolga van a faluban, hiszen valamennyi csoport mögött önzetlen szülők állnak, akik rendkívül készségesen veszik ki a részüket az óvodai élet megszervezéséből.

– A vegyes csoportunkban 3-tól 6 éves korig foglalkozom a gyerekekkel, élvezzük a bennünket körülvevő természet szépségét, a szülők pedig egy emberként állnak az ajtóban, ha munkaakciónk van vagy bármilyen szükségletünk – hangsúlyozta az óvó bácsi.

A pannóniai csoport pedagógusa elmondta, hogy rendkívül változó a helybeli gyermekek létszáma. Pályája kezdetén 23 gyermekkel foglalkozott, az idén 12-vel, de előfordult már, hogy ennél jóval kevesebben jártak a csoportjába. A pannóniai általános iskola épületében csak alsó tagozat működik, a vegyes csoportban 7 gyermek van az idei tanévben.