Eklektikus ima a végtelen tundráról

A január 13-ai pravoszláv újév alkalmából szervezett újvidéki koncertsorozaton egy igen érdekes, mondhatni egy igazi gyöngyszem is fellépett a tartományi székvárosban: a többszörösen formabontó orosz postpunk avantpop-dark-electro Shortparis. Aki aznap éjjel ellátogatott a Fabrikába, az egy nem mindennapi performanszban vehetett részt.

A besötétített színpadra először a dobos ment fel, de nem ült le a felszereléséhez, hanem vigyázzállásba állt és mozdulatlanul végighallgatta a távolból érkező imaszerű dalt. A dallam meseszerű és mélyen vallásos volt, mintha egy orosz szerzetes fohászkodott volna Szibéria végtelen tundráin. A performansz percekig tartott, de nem volt unalmas, sőt inkább hipnotikus, érezhetni lehetett, hogy a közönség egy másik tudatállapotba lép át. Az ima után bejött a három másik bandatag és egy feszes, a káoszt a harmóniával egybeolvasztó szinte agresszív-erotikus, de ugyanakkor spirituális és mélyen lélekbehatoló előadás következett. A zenekartagok, kiváltképp az énekes Nyikolaj Komjagin és az ütőshangszereken játszó Danyila Holodkov folyamatosan kapcsolatban volt a közönséggel, néha provokatívan, néha megnyugtatóan, érezni lehetett, itt nem csupán egy öncélú, rázzuk le a számokat és markoljuk fel a pénzt koncertről van szó. Az egész koncert olyan volt mint egy eklektikus ima a végtelen tundráról.

A banda, akik hazájukban a szabadság, a lázadás és a háborúellenesség fő szószólói közé tartoznak (az énekest nemrég le is tartóztatták egy háborúellenes tüntetésen) mind zeneileg, mind színpadi értelemben experimentális és formabontó. Az orosz nyelvet nem ismerő, vagy nem megszokott fül számára már a dalok éneklése is érdekes lehetne, de a szentpétervári zenekart nem az anyanyelvük tette világhíressé, hiszen az orosz mellett kirgizül, angolul, franciául és görögül is szólnak dalaik. Az elektro groove-okon alapuló dalaikban a disszonáns technótól a post-punkon át a sanzonokig minden megtalálható, a harmonikus popmelódiákat folyton valami disszonáns elemmel zavarják meg, ebben a feszültségben rejlik egyediségük. Saját magukat a modern zenei színtér ellentéteként pozicionálják, hangzásukat audioszínházként jellemzik, hiszen koncertjeiket mindig nagyon erős vizuális és színpadi kép kíséri. Bár a színházi kereteket feszegetik, nem tekintik magukat színháznak és nem szeretik, ha a fellépéseikre performanszként tekintenek. A Shortparis fellépett már ketrecben, külvárosi éjjel-nappaliban és sztriptízklubban is. Számos kreatív világból táplálkoznak, de mindezt váratlan, formabontó módon teszik – inkább kizökkentenek, és szembemennek az árral.

– Utálom az orosz balettet, nagyon nem szeretem az orosz kultúra ezen aspektusát. Hozzám a punk rockerek színpadi mozgása áll közel a nyers erejük miatt. Plasztikus, veszélyes: gyönyörű modern tánc – nyilatkozta korábban Nyikolaj Komjagin, a banda énekese, aki egyébként művészettörténész és pedagógus, a XX–XXI. századi Szentpétervári Művészeti Múzeum oktatási központjának vezetője.

A Shortparist 2012-ben három zenész, Nyikolaj Komjagin énekes, Alekszandr Ionin (gitár, basszusgitár, harmonika) és Pavel Lesznikov (dob, sampling) alapította Novokuznyeckben, Oroszország egyik legnagyobb kohászati és szénbányászati központjában. Nem sokra rá átköltöztek Szentpétervárra, ahol csatlakozott hozzájuk Danyila Holodkov (ütőshangszerek) és Alekszandr Galjanov (gitár, billentyű – tavaly lépett ki a zenekarból). Annak ellenére, hogy Nyikolaj Komjagin személyében a Shortparis zenekarnak van egy konkrét frontembere, ők mégis egységes kollektívaként tekintenek magukra. Négy stúdióalbumot adtak ki eddig, 2013-ban a Дочери (Daughters), 2017-ben a Пасха (Easter), 2019-ben a Tак закалялась сталь(Thus the Steel Was Tempered) és 2021-ben a Яблонный (Apple Orchard) című albumot.