A futárszolgálatok térhódítása egyenes arányban növekszik társadalmunk ellustulásával, a lakosság tehetős rétegeinek eléletképtelenedésével. Azok, akik a társadalom alsóbb rétegeiben próbálnak megélni, a jó bevétel reményében biciklinyeregbe pattannak, és vakon kiszolgálják az elkényelmesedett felső rétegeket. Vakon, mert a folyamat során nem látják, és nem is érdekli őket az, hogy ez a szolgaság, pénzbeszedési módszereik mások kárára történik, nevezetesen a gyalogosok és a többi, nem kommersz bringázást praktizálók kárára. Versenyt tekernek az idővel, kerékpárúton, gyalogjárdán, ahol csak lehet, nyomulnak, tarolnak, leginkább elektromos rásegítőmotorral szerelt járműveken, amelyek biciklinek semmilyen jogszabály szerint sem minősíthetők.
Lehet, hogy a brekis sisakhuzat szimpatikusnak tűnik, megmosolyogtat, de kissé mélyebb elemzés után rájövünk: nincs okunk mosolyogni. A fotón látható úr bukósisakban kerékpározik, méghozzá a teljes fejet, állkapoccsal együtt védő felszerelésben. Mivel törvény nem kötelezi ilyesmi viselésére, egyértelmű, hogy „önszorgalomból” hordja, pontosan tudja, hogy az mekkora mértékben növeli az esélyeit a túlélésre. Az ilyen bukósisakok motorkerékpár-versenyzők fejét védik, versenyeken borzalmasnak tűnő bukásokban is egyben tartják a koponyát. A futárok, akik „csak becsületesen szeretnék megkeresni kenyerüket”, városunk bicikliútjait, gyalogjárdáit versenypályákká transzformálták, közveszélyessé és élvezhetetlenné téve leghétköznapibb sétáinkat is...
Nyitókép: Ótos András felvétele
