Sohasem hittem az újévi fogadalmakban. Azt azonban be kell vallanom, hogy mint a legtöbb ember, minden évben rendszeresen igyekszem magam rávenni arra, hogy az új esztendőben valamit másképpen csináljak, mint a régiben. Teszem ezt, miután kipihenem a szilveszterezést (olvasd: miután kétszer oda meg vissza megjárom személyes kálváriámat), és miután számot vetek magamban.
Persze, mindannyian láttuk (gondolom, próbáltuk is) már megjárni azokat a garantáltan sikertelen utakat, amelyeken oly sok embertársunk zátonyra futott. Mindannyian indultunk már az év első hónapjában edzőterembe, hogy nyárra meglegyen a strandfazon, amely egészen addig tartott, amíg rá nem jöttünk arra, hogy nem egy fél rúd kolbásszal meg egy vekni vajas kennyérrel kell lemosni az edzést, hanem mondjuk egy negyvenöt perces, könnyed sétával.
Hasonló módon „letettünk az édességekről”. Egészen addig, ameddig egy délutáni szundi után rá nem eszméltünk arra, hogy a tervezett pár szem csokiból fél tábla lett, amelyet, kárkezelés gyanánt zsíros, cukormázas zabkeksszel meg kólával mosattunk le.
Az alkohol letételéről jobb nem is beszélni, mert akinek le kellene tenni róla, az hótziher, hogy nem egy hülye népszokás miatt fog leszokni egy másik, tágas körben elterjedt népszokásról.
Ezek helyett mindig inkább olyan célokat igyekszem kitűzni, amelyeket talán megvalósíthatok. Pár éve megfogadtam, hogy többet nem töröm el a kezem szilveszter éjszakáján. Ez eddig sikerült is, mert rájöttem, hogyha már ütni kell, akkor az ne a fal legyen.
Akkor azt is megfogadtam, hogy valóban elszámolok ötig, mielőtt kinyitom a szám, ha valamivel felspannolnak. Itt nem volt teljes a siker, mondhatni, még csak gyatra sem.
Hanem, amióta elkezdődtek a kataklizmikus események, pandémiák, háborúk, népirtások, éves szintű parlamenti választások, gazdasági válságok, 5G halált hozó HAARP-rendszerek és a mesterséges intelligencia térnyerése, egyre egyszerűbb céljaim vannak.
Az idén például megfogadtam, hogy igyekszem elkerülni a nukleáris sugárzást, ha ne adj’ isten elmérgesedik a háborús helyzet.
Ha pedig James Cameron Terminátor-sztorija valóra válik, és kárhozatra ítéltetik az emberiség, akkor meg kell majd tanulnom fegyvert kezelni, lovagolni meg kecskét fejni.
Ja, meg előtte meg kell tanulnom lovat meg kecskét lopni.
Ha pedig a Kenau Reeves és a Lawrence Fishburn-féle Mátrixba kerülünk, akkor úgy gondolom, az unokaöcsémnek sokkal nehezebb dolga lesz, mint nekem.
Kettőnk közül csak én tudok Nokia 3210-essel sms-t írni.
