Megszóltak már párszor azért, mert nem igazán szeretem a karácsonyt. Azért is lehurrogtak már, mert nem igazán értem, hogy a vajdasági magyarság miért ünnepli az amerikai hálaadást. Bevallom, meglehetősen eklektikus az ízlésem olyankor, amikor az ünnepekről és azok megüléséről van szó, viszont egy dolog mindig sérthetetlen volt számomra: a majális.
Még mielőtt most lekommunistázna valaki, megmondom, engem is elkapott a vadkapitalista gépezet, szóval semmiféle júgónosztalgia, vagy lenini eszme sem vezérel e sorok írása közben.
Gyerekkoromban mindig is borzasztóan vártam a május elsejei kirándulásokat. Ilyenkor összeszedtem az összes játékkést, puskát, kardot, és szó szerint teljes harci díszben vonultam be a falu melletti erdőbe, a szüleim társaságában. Már eleve meglehetősen vicces látvány lehettem, de ha azt is számba vesszük, hogy jócskán kövér gyerek voltam, az összkép még sokkolóbb lehetett. Nyurga édesapám mellett caplatok, mint egy állig fegyverkezett, két lábon tipegő görögdinnye.
Aztán az évek múltak, a kilók fogytak, a majális pedig teljesen más értelmet nyert: kivonulni a haverokkal a szabadba és több napig ott aludni –kész tavaszi előfesztivál. Persze, az alkohol hatására azt a kevés értelmet is, amelyet megnyert a majális, gyorsan elveszítette. Általában olyan gyorsan és olyan csúnyán elkészültünk, hogy szánalmassá vált az ünneplés.
Akkor az kellett.
Ahogy öregszem, egyre nehezebb összehozni a haverokkal a közös kiruccanást a neves eseményre. A meló és a zenélés miatt sokszor megesett már velem, hogy egyedül kellett majálisozni – a lakásban.
Akármilyen furcsán hangzik, ezt élvezem a legjobban. Reggel két pálinka, egész nap sütögetés, magamnak, ebéd után két sör, este pedig filmezés.
Rájöttem, hogy a majális lényege számomra két olyan nap, amikor az embernek nincs semmiféle, sem vallási, sem családi kötelezettsége. Mégis annyi a koszt, hogy keresztbe áll tőle a szemem.
Újabban megint változott a képlet. A régi banda részben összeállt, és most is elég gyorsan üvegesednek a szemeink meg botladozik a nyelvünk, de annyira mindig tiszták maradunk, hogy képesek legyünk labdázni a gyerekekkel.
