Pont az az ember vagyok, aki túl hiú ahhoz, hogy bevásárlólistát írjon, de ahhoz meg túl hülye, hogy megjegyezze, mire van szüksége.
Mivel már több mint tizenöt éve vásárolok magamnak, teljesen tisztában vagyok ezzel a meglehetősen nevetséges hibámmal. Pedig - szó szerint - , egy darab papír meg egy ceruza kigyógyítana.
Végül is, Szabadkán és Újvidéken a feledékenységem sohasem jelentett túl nagy problémát.
A középiskolás években, nem igazán volt más felelősségem Szabadkán, mint az, hogy befejezzem a sulit, és hogy ne dobjanak ki a kollégiumból. Na most, az utóbbi feladat tekintetében, mindig pengeélen táncoltunk a haverokkal, viszont annyi józan észt minden nap képesek voltunk bevetni, hogy szeptembertől júniusig ne keveredjünk semmilyen (hatalmas) botrányba. Ez az összeszedettség elég volt ahhoz, hogy viszonylagos nyugalomban múljanak a középiskolás évek. Az esetemben ez abban merült ki, hogy fejben tudtam tartani egy öt termékből álló bevásárlási listát.
Újvidék már más tészta volt. Az egyetemi évek ideje alatt mi néhányan a hallgatói hedonizmusba exkommunikáltuk magunkat, egyetlen feladatunk az átmenő osztályzatok megszerzése volt. Bevásárlólistáról szó sem volt. Kiflin, bagón meg sörön simán leélheti az ember a legszebb éveit, a szobatárs tizenöt éves, pecellói barackpálinkája pedig a pont az i betűn az egyetemista hedonizmus körmondatában.
Habár nagyon szerettem volna, sajnos nem lehettem életem végéig egyetemista. Sőt, ha jól látom, jól tettem, hogy idejében befejeztem, mert az otthonról érkező, vissza nem térítendő támogatás mellé keresetlen megjegyzéseket is csatoltak, amelyek valószínűleg a szubvenció teljes eltörléséhez vezettek volna, ha sokáig pofázok, és nem keresek munkát.
És itt szabadult el a pokol.
Még az egyetemi folyamat elején eldöntöttem, hogy diplomaszerzés után nyugdíjba vonulok, mit sem tudván arról, hogy Szerbiában még nincsenek ennyire progresszív lehetőségek. Annak ellenére se, hogy az egész ország halad előre.
A megfeszített munkatempó, meg az a tény, hogy nem lehetek gyerek egész életemben, oda vezetett, hogy megtanultam egészségtelenül kezelni a felnőtt életet, és most minden hülyeségen agyalok meg idegeskedek.
Így történik meg az, hogy amikor azért megyek a boltba, hogy bécsi szeletet legyen az ebéd, mindent hozok ami kell, csak tojást meg lisztet nem,
Végül is, ez egy elég jó takarékossági stratégia, mert amióta kitört az ukrán háború, az árak az egekbe szöktek, mi pedig hiába élünk úgy, mint a paradicsomban, egy valós szerbiai átlagfizetést két hét alatt el lehet költeni a sarki boltban.
