Már lassan egy hónapja két igen vérmes jószág őrzi az udvarunkat meg persze a páromat és engem. Fajtáját tekintve, mindkét ebnek „ligeti koktél” áll a nem létező törzskönyvében, és a családjaik hátterét sem ismerjük, merthogy se kérdés, se válasz, egy nap csak megjelentek a kapuban, és nem tágítottak a meggyfák árnyékából.
Az, hogy a mi kutyáink lettek, nem rajtam állt. A párom döntötte el szinte még aznap, amikor megjelentek, hogy ez a két eb márpedig a miént lesz, ha tetszik nekik, ha nem. Addig csalogatta őket koszttal a kapun belülre, ameddig be nem dőltek a dolognak. Először meglehetősen kellemetlennek találták a helyzetet. Nem vagyok állatszakértő, de abból, ahogyan ámokfutottak az udvarban, mindenen (egymáson is) átgázolva, arra következtettem, hogy nem igazán békültek ki a házikutya fogalmával.
Ez is alábbhagyott pár nap után, amikor azonban valaki benyitott a kapun, a két eb fénysebességel szaladt el mellettünk és lépett le valahová a kisvárosi „rengetegbe”, és csak néhány óra múlva tisztelve meg bennünket újra jelenlétükkel.
Ennek az áldatlan állapotnak is vége szakadt, amikor egy hajnalban az egyiket elütötte egy autó. Valószínűleg a pénteki kocsmázásból térhettek haza. Ébren voltam, az autó eléggé bőgött az utcán, mégis lehetett hallani a tompa puffanást, majd egy kutya nyüszítését.
– Amilyen szerencsénk van, ez is biztos a miénk – mondtam magamnak félig hangosan, majd felkeltem, és gatyában, meztéláb (ahogy azt ilyenkor faluban és kisvárosban dukál), egy lámpával megindultam megkeresni a kutyát.
Meg is voltam róla győződve, hogy még ásót is, lapátot is kell majd keresnem reggelig. Egyrészt igazam volt, másrészt tévedtem: persze, hogy a mi kutyánkat gázolták el, de elég fittnek nézett ki a történtekhez képest.
Stresszes állapotban volt, amikor bevittem az udvarba, a két hátsó lábára nem tudott támaszkodni. Másnap az állatorvoshoz is kivittük, aki két perc alatt diagnosztizálta: ha van hatvanezer dinárunk, a kutyának nem lesz semmi baja, ha nincs, nyomorék marad legalább az egyik lábára.
Persze nem pont így mondta, de egyikünk sem tegnap esett le a fáról, hogy ne tudtuk volna szimultán dekódolni az üzenetet.
Hogy rövidre fogjam, a kóbor kutyákból házi ebek lettek, egy kis odafigyeléssel, kartontobozokból improvizált sínekkel és egy kis antibiotikummal a két kutyának még mindig összesen nyolc használható lába van.
