Sohasem rajongtam a szeptemberért. Amikor még kisiskolás voltam, akkor még érthető okok miatt. Középsuliban már nem evett a fene az új iskolaév miatt, habár, első gimnazista éveim alatt volt talán a legnehezebb, mert a bentlakásos életmódot meg az otthontól való távollétet elég rosszul viseltem. De aztán megtaláltam a város akkoriban talán legjobb és legolcsóbb pizzáját, így, gyermekkori, kövér lelkem valahogy megtanulta elviselni azt, hogy nem anyám kosztjával tömöm a fejem, hanem gyorskajával. Mondani sem kell, legalább huszonöt kilót szedtem magamra abban az évben.
No, de a szeptembernél tartottunk. Az iskolakezdés nálam már jó ideje nem aktuális, mégis az utóbbi pár évben mindig a hátamba döfi kését a kilencedik hónap, szenvedésemhez Bergendy iskolatáskás dala adja a háttérzenét.
A probléma nem a diákokban, nem az időjárásban van. Még csak nem is az itteni, topolyai, buszállomás körül falkákba verődve lézengő középiskolásokban, akikről a Nat Geo Wildra lehetne dokumentumfilmet forgatni. A probléma a katedráról érkezik.
Amióta egy tanárnővel kötöttem össze az életem, a nyár nem „nyár” többé, hanem „nyári szünet,” a vénasszonyok nyara pedig neurózismaraton, amelyen az egyikünk amiatt idegeskedik, hogy „lekésik a tanításról,” a másikunk meg azért, hogy biztos még a kakasok előtt kell ébrednie neki is. Mert, ugye a párkapcsolat nem arról szól, hogy hagyjuk egymást aludni reggel, hanem arról, hogy ha már az egyikünk felkelt hajnal háromkor, akkor a másiknak sem szabad, de még véletlenül sem nyugodtan aludnia. Mert Szent Péter majd felrójja neki, hogy akkor bezzeg nem virrasztott a párja mellett mint egy bunkó, amikor annak sem volt jobb dolga annál, mint hogy fásult szemmel nézze a szomszéd kerítését a teraszról, kávégőzben meg cigifüstben.
Mégis, az idei sulikezdésnek volt egy szép pillanata is. Az unokaöcsém is felvette az iskolatáskát és hatalmas elánnal megkezdte az elsőt. A családban mindenki stresszelt emiatt, mert úgy tekintettek erre, hogyha a gyerek az apjára (az öcsémre) ütött, akkor az iskola veszett ügy. Esetleg akkor fogja érdekelni majd a suli, ha bontani kell az épületét. Eddig meglehetősen elégedett a felhozatallal, az osztálytársakkal, meg a tanító nénivel is. Azt is megmondta, hogy eddig a szünetet tartja a legszimpatikusabb tantárgynak.
Az ősök vére csak visszabólint.
