2025. január 10., péntek

Jégerdő január 19-ig

Meghosszabbították a téli kalandozást

December elején nyílt meg a Jégerdő a Duna-parkban, ezzel Újvidék szívében kezdetét vette a már hagyományos téli varázslat. Immár kilencedik alkalommal tartják meg a téli rendezvényplatformot, és noha az eredeti terv szerint január 12-ig kellett volna nyitva tartania, az igények és az időjárás figyelembevételével a szervezők úgy döntöttek, hogy hét nappal meghosszabbítják a programot. Az ideiglenes korcsolyapálya tehát január 19-ig várja a látogatókat, ugyanis az ilyenfajta téli szórakozás iránti érdeklődés, különösen a szabadtéri korcsolyázás és a rekreáció terén, továbbra is nagy.

A korcsolyapálya mellett a Hóváros és az ott lévő, vásárszerű bazár is nyitva marad, a kísérő szórakoztató programok is január 19-ig folytatódnak. Ezek különösen a legfiatalabb látogatók számára jelentenek élményt. A különböző időpontokban kezdődő korcsolyázási váltások lehetőséget adnak a családok számára is arra, hogy együtt élvezzék a téli időszak varázsát. A korcsolyapálya hét váltásban, már 9 órától fogadja a látogatókat, és egészen 22:30-ig nyitva tart.

Ótos András felvétele

Ótos András felvétele

Számos aktivitás és tematikus program is várja az érdeklődőket, a vásári hangulat szebbé teszi az élményt.
A téli szünet idején az iskolások számára remek lehetőség ez a szabadidő produktív eltöltésére, a Jégerdő a közösségi élmények tökéletes ötvözetét kínálja kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A régió legmodernebb korcsolyapályáját szerelték össze itt, egy fedett, központi részből és a Duna park tavát körbevevő körpályából áll. A pálya különlegessége, hogy akár 15 Celsius-fokos hőmérsékleten is használható, a jég megmarad. Tudnivalók és a napi, korcsolyázási időpontok a rendezvény hivatalos weboldalán (www.ledenasuma.rs.) találhatók meg.

 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A korcsolyapálya mellett a Hóváros és az ott lévő, vásárszerű bazár is nyitva marad (Fotó: Ótos András felvétele)