2025. március 25., kedd

Közösen a nagyberuházásokba

Žarko Mićin, Újvidék nemrégiben kinevezett polgármestere hétfőn a tartományi kormány épületében Maja Gojković kormányelnökkel beszélgetett azokról a nagyberuházásokról, amelyek folyamatban vannak a székvárosban.

A munka jellegű tárgyaláson a határidőkről egyeztettek, azaz az egyes projektek megvalósulásának üteméről. A tartományi és a városi kasszából közösen pénzelik a kátyi Đura Jakšić Általános Iskola felújítását, a Miloš Crnjanski Általános Iskola új épületének megépítését, a Laza Kostić Gimnázium tornatermének építését, a SPENS épülete melletti park létesítését, víz- és csatornavezetékek kiépítését számos utcában, és – természetesen – az Almási környék teljes körű rekonstrukcióját. Ez a belvárosi, a város legrégebbi magjának számító, lakónegyed lesz Újvidék turistaövezete. Új projektek beindításának lehetőségéről is szó esett, olyanokról, amelyeket a tartományi kormány is támogat majd.

 

Mićin polgármester szerint nagyon fontos az, hogy a polgárok mindennapi életükben is észrevegyék az önkormányzat és a tartományi kormány közötti, virágzó együttműködés gyümölcseit, Újvidék ugyan erős, 44 és fél milliárd dináros költségvetésből gazdálkodik, a hatalom magasabb szintjeiről érkező támogatás mégis sokat jelent. – Az Almási környék újjáépítése különösen fontos számunkra, ez Újvidék történelmi szíve. Május végéig befejeződik az első munkaszakasz, azaz munkálatok az Aranygerenda és a Skerlić utcában, valamint a Zaharije Orfelin téren. Rajtaütésszerűen fogjuk látogatni az építkezéseket annak érdekében, hogy valós képet kapjunk arról, ami a terepen történik, a határidők betartásáról. Az Almási templom környékén komoly és átfogó, a közműhálózat cseréjét is felölelő munkálatok folynak, a lakóházak homlokzatát is újjáépítik – magyarázta Mićin.

A Miloš Crnjanski Általános Iskola új épületének megépítésével kapcsolatban elmondta, hogy a projekt legnagyobb részének költségeit a tartomány állja. Az új iskolában 1600 diák tanulhat majd 39 tanteremben, korszerű felszerelés igénybevételével. Ez a tanintézmény az év végéig elkészül, az önkormányzatban arra fognak törekedni, hogy jövőre, a tanévkezdésig megnyithassák.

 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Az Almási templom környékén szinte mindegyik utcát érinti a rekonstrukció. Nagyjából hatszáz magánházat tataroznak közköltségen (Fotó: Dávid Csilla felvétele)