Az Életfa Díjjal kitüntetett Vrábel Jánosnak, tájékunk egyetlen dudakészítőjének a hangszereiből szerveztek kiállítást szülőfalujában, Csókán. A megnyitón nemcsak nézegetni lehetett a sokféle népi hangszert, hanem – a közönség nagy örömére – készítőjük és barátai, Varga Attila és Erdő Béla közreműködésével meg is szólaltathatták őket.
A hangszerkészítés, különösen a kecskebőrduda előállítása igazi művészet. Minden hangszernek lelke van, a mester nem csupán kézügyességét, a lelkének egy kis darabját is beleadja, enélkül tán meg se szólalna a duda sípja. A síp kifaragásán múlik ugyanis, hogy a dudából lesz-e duda.
– Amikor a hetvenes években Vrábel Jánosék elkezdték a népi hangszerek és a népzene gyűjtését, Vajdaságban még csak két népi zenekar, a Batyu és a Hívogató létezett. Napjainkban talán már nincs is olyan magyarlakta település, amelyben ne lenne néhány lelkes népzenész, a népi hangszerek, a népzene és a néptánc, az együtt zenélés öröme reneszánszát éli vidékünkön – mondta alkalmi ismertetőjében a házigazda szerepét vállaló Tóth Lívia újságíró, publicista.
A képzőművészet szakos tanárként nyugdíjba vonult Vrábel János érdeklődése mindenre kiterjed, ami a magyar nép szellemi és tárgyi kultúrához kapcsolódik: fafaragás, fazekasság, szövés, nemezelés stb. Azt tartja, hogy az ember arra ér rá, amit meg akar csinálni. Kapukat, bútort készít, kopjafát farag, a dudához a kecskebőrt saját kezűleg nyúzza le, agyagedényeket alkot a korongon. Amint őseink is tették, gyakorlatilag mindenféle használati eszközt el tud készíteni a maga erejéből.
– Banka János juhász volt a nagybátyám, ő mutatta meg, hogyan kell fűzfa sípot faragni – meséli Vrábel János. – Nagyon boldog voltam, amikor sikerült, ez volt az első hangszerem. A hetvenes években megalakult a Móra Ferenc Művelődési Egyesület népi zenekara, citerások tehát ugyan voltak, de citera nem. Az elődeink citeráit másolva elkezdtem készíteni a citerákat, majd sorba jött a többi népi hangszer, egészen a komolyabb kézügyességet és sok türelmet igényelő kecskebőrdudáig, amelynek a mi vidékünkön nagy hagyománya van. Közben rájöttem, hogy mennyire fontos a gyűjtés, a népi hangszerek és a népzene gyűjtése. A padlásokon porosodó hangszerek felújításával, lemásolásával tovább életben tudjuk tartani mindazt, amit népzenének, néphagyománynak hívunk.
A hangszerkészítés messze földön ismertté vált mesterének munkái eljutottak Hollandián, Görögországon keresztül egészen Dél-Koreáig, sőt a tengeren túlig is. Maga sem tudja már, hány száz vagy ezer hangszert készített.
