2024. december 20., péntek

Természeti kincseinkért

Zentán új civil szervezet alakult

Pronatura-Senta elnevezéssel Zentán nemrégiben új civil szervezet alakult. Suhajda Izabella elnök elmondta, hogy szervezetük fő célkitűzése levédetni a Zenta környéki természeti kincseket, ezenkívül pedig környezetvédelemmel és környezettudatos életmódra neveléssel is foglalkozni szeretnének:

– Környezetvédelmi előadásainkkal elsősorban az iskolásokat szeretnénk megszólítani, de a felnőttekre is gondolunk, részükre többek között biotermesztés meg bioépítészet témakörben szervezünk előadásokat. A levegőszennyezésre, az ipari szennyezésre is szeretnénk odafigyelni, sőt zajméréseket is végezni fogunk. Szívügyünknek tartjuk levédetni azt a két 250 éves tölgyfát, mely a töltés mellett található a Csárda üdülőteleptől északra, következő lépésként pedig a Tisza-parti gesztenyefasort. Szervezetünk emblémája is ehhez a fasorhoz kötődik, ugyanis gesztenye és gesztenyefalevél lesz rajta. A logó megtervezését az iskolásokra bízzuk. Pályázatot hirdetünk részükre, és a legsikeresebb gyermekrajz lesz az emblémánk. Szervezetünk rá szeretne mutatni, hogy Zenta környékén is léteznek természeti kincsek, csak nem veszünk róluk tudomást. Itt a Csikér, itt van Kerekszék, és még sorolhatnánk, ám a legtöbb zentai gyerek még soha életében nem járt ott, ezen is szeretnénk változtatni.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás