2024. december 20., péntek

Elektromos ágyak a Zentai Kórháznak

A Zentai Rotary Club adománya a nagykikindai és a memingeni Rotary Club közreműködésével
Az új ágyakban könnyű a beteg testhelyzetének változtatása

A Zentai Kórházban tegnap délben a zentai és a nagykikindai Rotary Club képviselői hivatalosan is átadták a kórháznak azt a 24 elektromos ágyat, melyekhez a németországi memingeni Rotaryval való együttműködés révén jutottak.

Az eseményen jelen volt dr. Tari Jenő, a zentai Dr. Gerő István Egészségügyi Központ igazgatója, dr. Vasas Mihály, a Zentai Kórház igazgatója, Vatai István, a zentai Rotary Club elnöke és Mladen Simić, a nagykikindai Rotary tagja.

Az ágyak az auszburgi öregek otthonából származnak, ahol mindössze 4–5 évet használták őket, vagyis kiváló állapotban vannak. Egyetlen gombnyomással állíthatók, így a betegeknek is nagyobb kényelmet biztosítanak, meg a nővérek munkáját is megkönnyítik, hiszen könnyebben változtatják vele a betegek testhelyzetét. A 24 ágyat a kórház olyan osztályain osztották szét, ahol nehezen mozdítható, súlyos betegeket ápolnak. Az adományból a belgyógyászat, a sebészet, az ideggyógyászat és a gyermekgyógyászat fél intenzív osztálya részesült. A donáció értéke meghaladja a húszezer eurót.

Dr. Tari Jenő elmondta, hogy nagyon nagy segítséget kaptak, hiszen hasonló ágyak darabjáért a közelmúltban százezer dinárt fizettek, de csak tízet vettek.

Dr. Vasas Mihály elmondta, hogy őt kettős öröm érte, hiszen a zentai Rotary tagjaként az ajándékozás örömében, igazgatóként és orvosként pedig a megajándékozott örömében részesülhetett.

Vatai István és Mladen Simić rotarysok azt ígérték, ez egy támogatási folyamat kezdete, vagyis a jövőben igyekeznek minél több adományt szerezni a Zentai Kórháznak.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás