A Vöröskereszt csókai községi szervezete április óta üzemelteti a népkonyhát, ahol napi 150 adag ételt készítenek a leginkább rászoruló, szociális esetnek számító polgárok részére. A Szerbiai Vöröskereszt adományából (bab, zöldbab, rizs, liszt, makaróni, gyuvecs, húskonzerv, étolaj) valóban csak szerény ebéd elkészítésére van mód. A Vöröskereszt községi szervezete a fűszer mellett egyéb alapanyagokat is megpróbál beszerezni, de a községi költségvetésből folyósított támogatásból sajnos nem futja sem húsra, sem egyéb kiegészítőkre. A népkonyhára járóktól az iránt érdeklődtünk, mennyire elégedettek az ebéddel.
Micsik Nada nyugdíjas: –Nagyon kevés nyugdíjat kapok, a férjem nem keres semmit, mert a Rét birtok csődbe jutott, a lányomnak sincs munkája, és az egyik unokám is velünk él. Ötünknek kellene megélni az én szerény nyugdíjamból. A községi politikusoknak kellene itt ebédelniük, akkor hátha belátnák, hogy azért mégis egy kicsivel több pénzt kellene a konyhára, hogy valamirevaló ebédet tudjanak főzni ennyi embernek.
Barát Szófia nyugdíjas: –A nyugdíjból sajnos nem tudunk megélni, rá vagyunk szorulva az ingyenkonyhára. Ami itt főznek, azt még ki kell egészíteni, mert üres ételt kapunk. Úgy hallottuk, más községekben ezt valahogyan megoldották és olykor még húsféle is kerül az ételbe. Nem panaszkodni akarunk, örülünk, hogy kapunk egyáltalán valamit, de ha lehetne jobb...
Szűgyi Mihály nyugdíjas: –Amióta működik a konyha, azóta hordom az ebédet innen a Vöröskeresztből. Ledolgoztam 42 évet, a nyugdíjból azonban nem lehet kijönni, alig 18000 dinárt kapok. A fiam sajnos beteg, nem tud dolgozni, azután ott van még anyósom, a másik fiam, a két menyem, naponta hat adag ételt viszek. Szerény a koszt, de hát mi is szerényen élünk. Lehetne kiadósabb is az étel, de abból főznek, amijük van. Lehet, hogy a nyáron már ez sem lesz, hacsak az önkormányzat nem dönt úgy, hogy folytatják a főzést, amit már a télen el kellett volna kezdeni.
Fekete Hajnalka és családja is a rá van utalva a népkonyhára: –A három iskolás gyerekemnek és magamnak viszem az ebédet, mert az elhunyt férjem után járó nyugdíj alig haladja meg a tízezer dinárt. Ebből nem tudunk hárman kijönni. Van, amikor tűrhető az ebéd, van, amikor kevésbé, de mindig kell még készíteni mellé valamit, hogy meglegyen a család ebédje. Nem az a gond, hogy nem jól főznek, hanem az, hogy nincs mit beletenni az ételbe. Talán ha a község kicsit többet juttatna a Vöröskeresztnek, akkor a konyhára is több jutna.
