2024. december 20., péntek

Mesemondás

Cérna Miklós

Oromhegyesen, a faluházban szombaton este megtartották az I. Cérna Miklós népmesemondó verseny döntőjét.

Az esemény másik neve Hegyesi Mesenapok, ugyanis a szervezők igyekeztek minden olyan településről résztvevőt hívni, melynek a nevében szerepel a hegyes szó. A megmérettetésre végül Kishegyes, Kunhegyes (Magyarország) és Oromhegyes legjobbjai érkeztek meg, összesen öten. A zsűri véleménye szerint a kunhegyesi Rocsa Gergely teljesítménye volt kiemelkedő, de a másik négy kisdiák is jutalomban részesült. A rendezvényen Cérna Miklós bácsi is ott volt, az első sorból hallgatta a jövő nemzedékét, majd amíg a zsűri értékelt, két mesével is megjutalmazta a népes közönséget. A szervezők azt ígérték, ezután minden évben lesz Cérna Miklós népmesemondó verseny.

A verseny résztvevői: Rocsa Gergely (Kunhegyes), Papp Viktor (Kishegyes), Kota Zsófia (Kunhegyes), Molnár Ramóna, Németh Eszter (Oromhegyes)
80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás