2024. december 20., péntek

Lekapcsolások

A cukorgyár a nagy adósokat levágja a rendszerről

A cukorgyár 60 adós személynek állított ki olyan végzést, melynek értelmében a vállalat szakemberei lekapcsolják őket a távfűtési rendszerről – tudtuk meg Deák Teodórától, a vállalat pénzügy igazgatójától.

Az illetékes elmondta, hogy olyan nagyobb adósok kerültek erre a listára, akik az október 2-án kiküldött felszólításokra nem reagáltak. Akik jelentkeztek a vállalatban, azokkal részletfizetési lehetőségekben egyeztek meg, és azokat a háztartásokat nem is bántják.
– Attól függetlenül, hogy elkezdődött a fűtési idény, levágjuk a nemfizetőket, és be is pereljük őket, mert valahogy be kel hajtanunk a tartozásokat. E közül a hatvan háztartás közül csak azokat nem vágjuk le a rendszerről, akik azon nyomban be tudják fizetni adósságukat. Akiket lekapcsolunk, a tartozás kifizetése után kétezer dinárért kapcsolunk vissza – mondta az illetékes.
Kiderült, hogy a legnagyobb adósságok kertes házak esetében fordulnak elő, több háztartásnak 100–200 ezres tartozása van. A lakások tulajdonosai között kevesebb az adós, mert sokkal kevesebb négyzetmétert kell felfűteniük. Arról is értesültünk, hogy több kertes ház és lakás tulajdonosa az utóbbi hetekben maga kérte a rendszerről való lekapcsolását. Ezek a családok úgy döntöttek, hogy a jövőben más fűtésmódot választanak, ugyanis képtelenek fizetni a drasztikusan megdrágult távfűtést. A pénzügyi igazgató ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a házakat nagyon könnyen le tudják kapcsolni, viszont a lakásoknál ez nem egyszerű dolog.
– A házakat gond nélkül levágjuk, de ahhoz, hogy valamelyik lakást lekapcsoljuk, abba az egész lakóközösségnek bele kell egyeznie, és a tulajdonosnak a jövőben is fizetnie kell a fix költségek 30 százalékát, ugyanis a vezetékeken keresztül mennek a lekapcsolt lakásokon is, és ott is leadják a hőt. A rendszert az összes lakásra tervezték, nem lehet a végtelenségig lekapcsolgatni őket. Akik mégis ezt akarják, azoknak a fizetendő harminc százalékot a tavalyi évi fűtésszámlája alapján számoljuk ki – hallottuk Deák Teodórától.
A pénzügy igazgató a 2009/2010-es fűtési szezonra felkínált kifizetési lehetőségekre is kitért. Elmondta, hogy a 2200 felhasználó közül csak 1600-an írták alá a szerződést a vállalattal és ezek közül 700-an választották a 12 hónapon keresztül történő kifizetést, 900-an pedig továbbra is hat hónap alatti kifizetés mellett döntöttek. A maradék 600 felhasználó, aki nem írta alá a szerződést, és nem élt választási jogával, az automatikusan hat hónapra kapja a számlát. A 12 hónapos kifizetést választóknak már augusztusra és szeptemberre is meg kellett volna kapniuk az első számlákat, de mivel a szerződéskötésekkel is csúsztak, meg egyéb problémák is adódtak, az augusztusi, szeptemberi és októberi számlákat egyszerre kapják kézhez a polgárok. Ezeknek a háztartásoknak az előző évi átlagfogyasztás alapján állítják ki az előszámlákat, majd májusban az összes kalorimétert leolvassák és július 31-éig kézbesítik a végelszámolást.
A pénzügy igazgató azt is elmondta, hogy a községnek hatalmas tartozásai vannak, de velük szemben rugalmasabbnak kell lenniük, s a kintlevőséget átütemezik.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás