Múlt csütörtökön Megosztani a felelősséget című írásunkban a zentai Történelmi Levéltárral foglalkoztunk. Fodor István, az intézmény igazgatója arra panaszkodott, hogy a levéltárhoz tartozó községek nem fizetik rendszeresen azt a megbeszélt pénzösszeget, melyet havonta el kellene küldeniük a levéltár számlájára anyagi vagy szolgáltatási költségek cím alatt. Sőt az igazgató azt is felvetette, hogy a községek akár részarányosan fizethetnék a levéltári alkalmazottakat.
Mivel abban az írásunkban csak az egyik fél szólalt meg, a héten minden szóban forgó önkormányzatot megkerestünk azzal a kérdéssel, miért késnek a kötelezettségek fizetésével, és mit szólnak ahhoz, hogy részarányosan fizessék a levéltári dolgozókat. A történelmi levéltárról azt kell tudni, hogy zentai székhellyel és egy óbecsei kirendeltséggel Magyarkanizsa, Zenta, Ada, Óbecse és Szenttamás területén tevékenykedik. A levéltárnak 18 dolgozója van, 14 Zentán és 4 Óbecsén, és minden alkalmazottat a zentai költségvetésből fizetnek. Fodor István főleg Óbecse viszonyulására panaszkodott, ugyanis március végén az óbecsei községi képviselő-testület kötelezte Knézi Péter polgármestert, hogy Óbecse is vegyen részt a levéltári dolgozók fizetésének biztosításában, de pénzt azóta sem utaltak. Fodor szerint Knézi Péter olyan határozatot hozott, hogy havi 70000 dinárral hozzájárul az óbecsei dolgozók fizetéséhez, de pénz még nem érkezett, így Óbecse már 490000 dinárral tartozik a levéltárnak, plusz 173000 dináros adósságot jegyez anyagi költségek címén.
Knézi Péter elmondta, hogy már befizették a szóban forgó 490000 dinárt, a maradékot pedig év végéig törlesztik:
– A gazdasági helyzet miatt nem tudtuk rendszeresen utalni a pénzt. Beszéltem az igazgatóval, és megegyeztünk, hogy a maradék tartozásunkat év végéig törlesztjük A jövő évi költségvetésbe is belefoglaltuk azt a pénzösszeget, amit Fodor úrral megbeszéltünk, és nagyon remélem, hogy jövőre nem lesznek kifizetési gondjaink, vagyis Óbecse rendszeresen utalni foga az óbecsei levéltári dolgozók fizetésére is a pénzt – mondta az óbecsei polgármester.
Magyarkanizsa a levéltár igazgatója szerint két hónapos lemaradást jegyez. Nyilas Leonov Anita, a községi tanács művelődéssel megbízott tagja azt mondja, tartozásuk az anyagi költségek kategóriájában van:
– A Történelmi Levéltárnak szolgáltatási és anyagi költségeket fizetünk, a költségvetésből összesen egymillió dinárt irányoztuk elő erre a célra. Az anyagi költségek terén tartozunk 67000 dinárral, de ebben az évben eddig már 419000 dinárt átutaltunk. A szolgáltatási költségek terén nincs tartozásunk, eddig 218000 dinárt fizettünk be. A levéltár munkájával maximálisan elégedettek vagyunk, és az intézmény igazgatójával jó az együttműködésünk, de eddig munkások átvállalásáról nem volt szó. Ha a levéltár hivatalosan felkeres bennünket ez ügyben, mérlegelni fogjuk a kérelmet.
Szenttamásnak az igazgató szerint négy hónapi lemaradása van, de kis községről lévén szó nekik a legkevesebb a tartozásuk. Dragan Šarčev, a szenttamási közigazgatás vezetője azt furcsállotta, hogy a levéltár igazgatója a sajtóhoz fordult panaszával.
– Nem tudom pontosan, hogy négy- vagy háromhavi lemaradásunk van-e, de biztosan tartozunk. Minden község nagyon nehéz helyzetben van, hiszen a gazdasági válság miatt a transzfer eszközök is csökkentek. Mi elégedettek vagyunk a Történelmi Levéltár munkájával és az eddigi együttműködéssel, nem értem, ha gond adódott, az igazgató miért nem fordult hozzánk. A kifizetés terén mindig volt csúszásunk, de ez eddig nem jelentett ekkora gondot. Ha a levéltár azt szeretné, hogy minden község vállalja át néhány dolgozó fizetésének biztosítását, akkor keressenek meg bennünket.
Ada tartozik legkevesebb pénzzel, mindössze egy hónapos a lemaradásuk. Bilicki Zoltán polgármester szerint a csúszás egy IPA-pályázat miatt történt:
– Az év elején 400000 dinárt irányoztunk elő a levéltárnak, de akkor az igazgató jelezte, hogy ez nagyon kevés, ezért a költségvetés kiigazításakor ezt megdupláztuk. Rendszeres fizetők voltunk, de egy IPA-pályázat önrészének biztosításához minden kifizetést visszatartottunk. Az adósságokat november 30-án fizetjük ki. Hogy Ada is részt vállaljon a dolgozók bérének kifizetésében, nem támogatom.